Vipassana

Az ötödik. Az ötödik vipassana tanfolyamon vettem részt, végre Indiában. Hogy miért kell belőle öt? Vagy még több? Sosem ugyanolyan. Arra tanít, hogy a valóságot észleld. Úgy, ahogy van. Nem pedig úgy, ahogy gondolod, hogy van, vagy, ahogy szerinted lennie kéne. Ezt tanítja Tolle, Osho, Buddha, Jézus, és Goenkaji. És gyakorlatilag minden út ide vezet. Maga a tanfolyam meglehetősen szigorú keretek között zajlik. Ingerszegény környezetben, teljes csendben töltesz tíz napot. Nincs beszéd, nincs érintés, nincs szemkontaktus. Meditáció van, napi tíz órán keresztül, este videón megy az előadás a technikáról, és meghatározott időben lehet kérdezni a tanítótól. Két étkezés (Indiában vagyunk, tehát rizs és dahl, és rizs és dahl), este egy kis limonádé, vagy, ha új tanítvány vagy, gyümölcs.  Otthon Magyarországon évente két tanfolyam van, augusztus végén és szeptember elején, jelentkezni és tájékozódni a hu.dhamma.org oldalon lehet és érdemes.

A tanfolyam ingyenes. Nem azért, mert értéktelen, hanem azért, mert felbecsülhetetlenül értékes. A végére te is rájössz, s adhatsz adományt, ha módodban áll és szeretnél. Ha nem tudsz/nem akarsz, semmi gond, senki nem fogja követelni rajtad. Ha úgy érzel, semmit sem kaptál ebben a tíz napban, akkor jogos is. Bár én még nem találkoztam olyannal, aki szerint ez a tíz nap felesleges időpazarlás lett volna. Lehet az, ha azzá tesszük, ha ahelyett, hogy a gyakorlásra koncentrálnánk, rágódunk vagy álmodozunk, végül is eltelik a tíz értékes nap így is.

Semmi más dolgunk nincs ugyanis, mint, hogy megfigyeljük a légzésünket, később a különböző érzéseket. Zsibbadás, fájdalom, viszketés, bizsergés, meleg, hűvös. Bármi. S hogy ez hogyan segít a mindennapi életben? Például, amikor haragszol, és gyakorlod a vipassanát, automatikusan elkezded figyelni a haraggal járó test érzetet. Nekem valahol a gyomrom tájékán van egy forró, szorító érzés. S amire tekintesz, eltűnik – vagyis amint nem arra fordítasz energiát, hogy haragudj, hanem arra, hogy megfigyeld, nem fogsz haragudni tovább. Fokozatosan lecsökken a haragra fordított idő, helyét a megfigyelés veszi át. Majd egy idő után (nem tudom megmondani, kinek mennyi ez az idő) már nem leszel mérges többé. Mert megérted, hogy a haragoddal elsősorban magadnak okozol fájdalmat, kellemetlen érzést. Mert megérted, hogy akire haragszol, ugyanolyan esendő, érző lény, mint te magad. S megérted azt is, hogy a világban a szenvedést megszüntetni a leggyorsabban úgy tudod, ha a magad szenvedésének véget vetsz. A szíveddel érted meg, nincs szükség briliáns intellektusra és egyetemi végzettségre. Egyszerű, világos út ez, és bárki számára elérhető.

Az én életem alapjaiban változott meg az első tanfolyam óta (2013). Aki ismer, tudja, látja a különbséget. Őrült mértékű súlyfeleslegtől váltam meg, csaknem pusztán azzal, hogy a ragaszkodásaimtól, terheimtől, berögződéseimtől megváltam. A mentális és lelki terhek letételével egy időben a fizikai valóságom terhei is leolvadtak. Megváltoztam. Kevesebb hiszti és szappanopera, több őszinte ölelés. Nem vagyok tökéletes. Vagyis dehogynem, az vagyok. De ez még nem az út vége. 

Workaway

Április elsején reggel megszakítottam a semmittevős részt, és elutaztam egy organikus farmra. A www.workaway.info oldalon regisztrálhatsz egy adatbázisba, kb. 6-8 ezer forintnak megfelelő összegért, egy évre. Az oldal funkciója, hogy összehozza azokat, akik szívesen dolgoznának, önkénteskednének - azokkal, akik igénylik ezt a fajta segítséget. Világszerte rengeteg lehetőség van, csak Magyarországon kb. kétszáz (régen néztem, lehet, hogy nincs ennyi, de bőven akad). Bárhová el tudsz menni dolgozni, segíteni, a legtöbb helyen szállás és kaja vár a munkádért cserébe. Néhány igazán karitatív (alulfinanszírozott) alapítvány, iskola egy minimális összeget szokott kérni az ellátásért, de ez korrekt a világ ezen (azon ) részén. Változatos a kínálat, taníthatsz angolt, vagy amihez értesz. Hotelek, éttermek sokszor segítséget kérnek a festésben, vagy szívesen látnak, ha tudsz zenélni. A legtöbb esetben csaknem zéró az elvárás, szinte a jelenléted is elég, és szépen bevezetnek az aktualitásokba. Egyszerű, nem feltétlenül specifikus munkákat kell elképzelni. Ahogy én láttam, a napi munkaidő átlag 5-8 óra, ezért teljes ellátást kapsz. Otthon ez nem nagy biznisz, mondjuk jobb, mintha hajléktalan lennél. De az igazi célja az utazás megkönnyítése, a kultúrák és információk, tapasztalatok cseréje. Gyakorlatilag az útiköltségen kívül nem kell költened semmire, a couch-surfing és a workaway lehetővé teszi, hogy csaknem üres zsebbel is bejárd a világot. Ami tétel, az a repjegy és a vízumok, de gondolj bele, ezen felül nincs hotel, éttermi számla, csak ha úgy döntesz, tartasz egy komfort-pihenőt, vagy megnéznél valami érdekeset, turistáskodnál igazán.

Számomra ez az utazás izgalmasan telik, nem turizmus jellegű, és mégis India. Szerelem…

Szóval elsején délután megérkeztem Madikeribe, ahonnan még 17 km Rajen farmja. Rajen indiai, a felesége Moe japán. Sajnos őt nem volt alkalmam megismerni, mert jelenleg épp Japánban tartózkodik, az év nagy részét Delhiben tölti, üzleti ügyben, de Rajent elnézve fantasztikus csaj lehet. Mindketten gyakorolják a buddhizmust, érett, bölcs, nyugodt emberek. Mármint Rajen biztosan az, ebből gondolom, hogy Moe is. Nem töltenek együtt túl sok időt, és nem hiányolják egymást. Kérdeztem, ez hogyan is lehetséges, hát úgy, hogy ők egymás részei. Számomra ez (jelenleg még) felfoghatatlan. Így szeretni valakit, ehhez az kell, hogy így tudd szeretni magadat is. Nincs hiány, fájdalom, szükség, féltékenység… igazából még féltés sincs. Bizalom van, szeretet van, kölcsönös tisztelet van- és ezt csak abból szűrtem le, amit Rajenen láttam. Nem érdekel, amit elmond. Mármint persze, érdekes és jó vele beszélgetni, de látni őt, ahogyan él, ez többet mond minden szónál.

Apropó szó, itt jegyezném meg, hogy az angolom baromi vicces. A beszélgetések a megvilágosodásról, a vallásról és a globális problémákról nem igazán okoznak gondot. De légy oly bátor, és használj olyan hétköznapi szavakat a jelenlétemben, mint tányér, fazék, seprű, lapát és egyéb mindennapiság, rögtön előveszem a bamba boci tekintetem. Az van, hogy a Vele folytatott csaknem egy éves angol társalgásunk nem szólt ilyesmiről, hogy zárd el a csapot vagy seperj össze, ez online valahogy nem lett volna életszerű. És amikor angol filmet nézel, hogy gyarapítsd a szókincsedet, még véletlenül sem lesz téma semmi, aminek gyakorlati hasznát veszed a kertben. Pl. Bruce Willis szájából még sosem hallottam, hogy: Használhatnám a gereblyét egy percre, kérlek? Hát így. De a túlbecsült világi értékek, vagy a ragaszkodás elengedése, a szenvedés megszüntetése, gyermekkereskedelem, globális felmelegedés és ehhez hasonló nagy szavak csont nélkül értelmezhetők. Ez talán visszavezethető arra is, hogy az érdeklődésem inkább tolódik a magas elméletek, mint a seprű-lapát kérdés felé. Hogy ez jó-e, vagy rossz, ezt hagyjuk rá a természetre, hadd döntse el… eddig életben maradtam, ez mindenestre biztató jel. 

Nézzük hát Rajen farmját: Egy óriási területet vásárolt meg, közvetlenül a karnatakai dzsungel szomszédságában. Óvja, védi a fákat, és általában minden élőlényt. Minden lényt. Egy kedves része a birtokának babérfákkal van tele. A babérokra bors van felfuttatva, közben pedig a kávéültetvény. Itt minden együtt él, összefügg. A növénytársítást mint gyakorlati rendszert alkalmazza. Nem célja meggazdagodni, emberhez méltón élni annál inkább. Itt nincs hulladék, sem maradék. A növények a legnagyobb tisztelettel vannak övezve, csak az lesz kimozdítva a helyéről, aki valóban útban van. Zsebkendőnyi veteményes kertben termeli a bőséges és egészséges zöldségállományt. Állatokat nem tart, vagyis él itt két kutya, Szufi és Koj, de csirke, marha, kecske nem. A kávét és a borsot – valójában mindent – kétkezi munkával művel és arat. A szerszámok katasztrofálisak, tompák, töröttek, a munka mégis halad. Van egy olyan érzésem, hogy a hangsúly nem azon van, mennyit végzünk. Rajen sokkal inkább törődik velünk, mintsem a farmmal, és ez egy öngerjesztő folyamat, megháláljuk a törődést, és valami igazán jó alakul ki belőle. A kávénak most nincs szezonja, de azért láttam néhány szemet, meg is kóstoltam, olyan, mint a friss kókusz. Borsot viszont szedtem, az sem most érik, de egy tő valahogyan kimaradhatott, mert dugig volt hatalmas, zamatos zöld borsszemekkel. Leszedtük, megkóstoltuk, megpróbálom körülírni: A szűrt napfényen, melegben haragoszöldre érett, duzzadó borsszem először lágyan hatol a szádba, átcsusszan a fogaid között, játékosan szalad körül a nyelveden. Végül veszed a bátorságot, ráharapsz. Az érzékeid egy szemvillanás alatt felélednek, ahogy a sosem tapasztalt fűszeres, lágy és mégis éles íz elomlik. Kábé mintha világéletedben elégedetten használtál volna egy vibrátort, és most van alkalmad megtapasztalni, milyen egy igazi férfi ölelése. Ilyesmi a különbség a feketebors és a frissen szedett zöld között.

Itt nem nagyon élnek vadállatok, mármint egyre inkább nem. Ami biztos, hogy találtunk egy skorpiót az egyik gumicsizmában, Szufi lábát kikarmolta egy leopárd, és a kávéültetvényre vezető ösvényen egy nagy kupac elefántkaki szárad. Sajnos a cuki elefánttal nem találkoztam, Rajen szerint ez egy pozitív dolog az életemre nézve, ugyanis ha mégis összefutunk, ez a bejegyzés sosem születik meg.

Van még egy csuda náció a dzsungelben, a szentjánosbogarak népes és színes családja. Az erdő olyan éjjel, mint Budapest teljesen kivilágítva.

Megemlékeznék még Rajen konyhájáról is, ami tipikus indiai fogásokat rejt, némi japán beütéssel vegyítve. Minden étkezés rizs és valamilyen dahl, óriási ízélmény, a friss fűszerek utolérhetetlen varázsa. A kedvencem például a frissen szedett és olajban felforrósított, majd a kész ételbe belefőzött curry levél lett. Míg a többiek a tányér szélére kotorták, én direkt vadásztam rájuk. De például a paneert (ecettel kicsapott sajt) is fel lehet dobni némi cukorral és rummal. A titok, hogy ne szűrd le, hanem keverd el a levével és egy rumos pohárkrémet/krémsajtot kapsz. Meglepő, de jó. Aztán ott a frissen szedett guava, mangó, jackfruit- csupa nekem új és ismeretlen íz. Arról nem is beszélve, hogy találtam egy gyümölcsöt, aminek krizantém íze és illata van. Kívülről pont olyan, mint egy alma, belül egy hatalmas mag található, a többi pedig virágbolt jellegű gyümölcshús. A neve „I don’t know”, vagyis „nem tudom”. Ez lehet a hivatalos megnevezése, mert a jelen lévő tíz személyből tíz válaszolta a kérdésemre ugyanezt, egymástól térben és időben függetlenül. Azt pedig, hogy mégis mikor ettem krizantémot, ne firtassuk. Talán valami homályos gyermekkori trauma lehet…

Kanada, USA, Csehország, Magyarország, Olaszország, India. Németország ekkora már továbbállt... Komolyan, ha mostanság divatosan szeretnél kilépni a komfortzónádból, és szeretnéd ezt olcsón kipróbálni, a workaway a te lehetőséged is.

Előtte (m)...

Utána (m)...

Emlékeztek a kiskedvencek titkos életére? Na, itt leforgathatjuk a rovarok titkos életét. Képzeld el, amint éjjel benyitsz a fürdőszobába. Sötét van, mert az áramfejlesztő már rég megpihent, csak a zseblámpád által megvilágított apró fénykörre fókuszálsz. Amibe lépésről lépésre belesétál egy-egy rovar. Jó esetben bazi csótány, szöcske, béka (nem rovar, tusdom), rosszabb esetben pók. az az izmos, rántanivaló fajta. Elképzelted? Jó mulatást...

Nemzetközi multikulti krumpli est. Német krumplisaláta. cseh tócsni, magyar krumplis lángos, Amerika különcködött, kanadai fahéjas keksszel és amerikai pitével. Nyamiiiiiii 

Hát ő így az ablakban múlatja az időt. 

Végre ez is eljött: a fiúk elvittek egy meccsre

Mindenki engem bámult, amikor megérkeztünk a pályára. Az egyetlen európaiként voltam jelen aznap este, egy fickó megpróbált meginterjúvolni, de a honnan jöttél és kinek szurkolsz-on túl nem jutottunk, az óriási zaj miatt. Tíz félelmetesen nagy hangszóróból bömbölt a bemondó, valószínűleg fontos információkat. Azért gondolom, hogy fontos lehetett, mert elismételte kb. ötvenszer a meccs előtt, malayalam nyelven. Ha még nem hallottál senkit malayalam nyelven beszélni, elmondom, hogyan tudhatod meg a legegyszerűbben, milyen is az: Fogj egy üres lábost, tegyél bele két-három kanalat, majd rázd erősen egy darabig. Na, ilyen. És ezt hallgattam egy félóráig, a tíz félelmetesen nagy hangszóróból. Szerencsére nem én voltam az egyetlen nő a meccsen, néhány helyi asszony is megtisztelte a jelenlétével az eseményt. Közéjük telepedtem, széles mosollyal fogadtak, de sajnos nem beszéltek angolul, így szép csendben élveztük a meccset. Vagyis nem, mert szerencsémre a nekem megfelelő szurkolótábor közepébe ültem, úgyhogy amikor helyzet volt, vagy gól volt, együtt tapsoltunk. Én azért visítottam is, amin ők nevettek. Természetesen Ő lőtt egy fergeteges gólt, az ő stílusában, két perccel a meccs vége előtt. Ez kispályás meccs volt, 7-7 játékossal és 30 perces félidőkkel. Azt mondja azért, mert a pálya nem túl jó minőségű, és az időjárás túl meleg. Én nem értek a focihoz, nem is szeretem, de bizonyos romantikus indokok rá tudnak venni, hogy élvezzem. Az tény, hogy a meccs kezdete után két és fél perccel csurgott róluk a víz, de kitartóan és gyorsan futottak. Ez India, a kormány nem költ túl sokat arra, hogy minden pálmafa alatt stadiont húzzanak fel. (Khm!) A pálya leginkább salakpályára emlékeztet, a nézőtér pedig fából és bambuszból összetákolt lelátó. Nem rossz, a helyi kupáknak megfelel, a csilli-villi focipályákon a nagy meccseket játsszák. A második félidőben ugye csere van, és mivel tudtam, hogy lőni fog legalább egy gólt, átmentem a másik oldalra. Amivel nem számoltam, az az, hogy ott ülnek az ellenfél szurkolói. Ennek következtében, amikor az ominózus gól, (és a másik, amit nem ő lőtt) megtörtént, én felvisítottam, ugráltam, tapsoltam. Rögtön ezután világossá vált számomra, hogy nem jó helyen vagyok, elég volt látni, ahogy rám néznek a kedves ellendrukkerek. Volt azonban közöttük egy picike kislány, ő igazán megértett engem, és csillogó szemmel örült a boldogságomnak. A meccs után a csapat megválasztott kabalának, mert szerintük a fiúk sokkal jobb formában vannak és sokkal jobb a szerencséjük, amióta körülöttük vagyok. Elszontyolodva vették tudomásul, hogy másnap reggel elutazok két hétre.

Szemuveg

A szemüvegem kb. 2,5 éves volt már, s legutóbb, amikor otthon utánajártam, olyam összeget jelöltek meg, mint árat, amire azt mondtam, hogy jó lesz ez még további 2,5 évig. Itt azonban szöget vert a fejembe a gondolat: Ha Magyarországhoz képest minden olcsó, akkor a szemüveg is olcsó kell, hogy legyen, mert a mindenbe a szemüveget is bele kell érteni. Véletlenszerűen elsétáltunk tehát az optikába, ahol bemérték a szemcsimet, és közölték, egy pár lencse 4300 ft lesz, vékonyítva, cilinderrel, megamitakarok. Nettó negyven perc alatt kiválasztottam az egyik legszebb és legdrágább keretet, 8000.-. Persze, ezt választottam elsőre, aztán megnéztem 10 másikat, aztán ezt választottuk Jacobbal, mert A)szép, és mert B) baromi jó minőség, az olcsóbbon alaposan meglátszott, hogy olcsóbb. Az eladó apait-anyait beleadott, hogy megvegyem, még egy év garanciát is vállal a keretre. Rámosolyogtam, majd megkérdeztem: - Azt azért ugye tudod, hogy én egy év múlva nem leszek itt? Nagyon cukin vigyorgott. Beterelt a szemvizsgálatra, minden pont olyan, mint otthon. Jake végignézte és fotózta az egészet, nem volt még ilyen helyzetben, a szeme, mint a sasé. Nagyon csodálkozott, amikor a táblaolvasásnál kiderült, hogy semmit sem látok. Azt hiszem, az ő családjukban senki sem szemüveges. A jobb szemem már hét éve épp olyan, mint hét éve. A bal megint romlott valamennyit. Hmm, értékelem a hozzászólásokat, ha valaki tud bármi hasznosat a bal szemen jelentkező látásromlás-rövidlátás témakörben, kérem, ossza meg velem is, köszönöm! A szemüvegem egy nap alatt kész lett, kényelmes, csuda tiszta és átlátható, egy új világ tárult ki előttem!

Pont, mint otthon

Csak lottem egyet gyrosan a netcafeban, csak a szemuveget nezzetek, a tobbi elhanyagolhato :) 

Esküvő

Jake menedzserének az öccse megnősült ma. Van errefelé egy fura divathóbort, miszerint, ha külföldiek vannak az esküvődön, az jól mutat a képeken. Nem baj, ha nem ismered, a lényeg, hogy messziről látszódjon, nem indiai. Erre a fekete és a fehér, lássuk be, tökéletes, szóval meg lettünk híva az esküvőre. Azonnal bekapcsoltam a mit vegyek fel gombot, mire lehiggasztottak, hogy farmert és pólót, légy szíves. He?! És valóban, nem volt nagyobb elvárás, ők focistaként, én pedig white ladyként akár törölközőben is mehettünk volna, a lényeg, hogy ott voltunk.

A menedzserék muszlimok. Ebből két dolog következik: egy, hogy nagyon furán néztek rám, hogy mit keresek a fiúk között, valamint, hogy a menü csirke volt marhával. Meg valami, amiről azt állították, hogy édes, de szerintem inkább égett volt. Égett tejbegríz, vagy ilyesmi, nem volt jó. Szóval megérkeztünk, s döbbent muszlim férfiak koromfekete pillantásai közt lejtettem egyre beljebb és beljebb Jake nyomában. Egy ponton a nők, leginkább kislányok látóterébe kerültem, akik tátott szájjal lesték a fiúkat s köztük engem. Nem tudom, mi játszódhatott le a fejekben, csak sejtem. Kíváncsiság, fantáziák, kérdések özöne villogott felém a kendők alól. Megint az a hasonlat, pont olyanok, mint a cigányok. Számomra teljesen igaznak tetszik az elmélet, miszerint az egész világ egy hatalmas család. De komolyan, annyi mindenben hasonlóak vagyunk, amennyi mindenben különbözünk. Pont, mint én és a nővéreim.

A nők hagyományos ruhában, a kislányok hercegnősen, millió kis csattal, csüngővel, hennával ékesítve pompáztak. Ehhez képest a férfiak ingben és farmerben, a fiúk pólóban emelték az esemény fényét, egy két férfit láttam csak hagyományos öltözékben. Esemény? Hát, az végül is nem volt, vagy mi. Persze, természetesen valaki feleségül vett valakit, legyetek áldottak, bölcsek, szeretetben, tiszteletben, örökké! De mi csak enni és fotózkodni mentünk, szóval ebből végül is semmit sem láttunk. Beléptünk a (hatalmas és gyönyörű) házba, egy bőr ülőgarnitúrához tereltek, a fiúk pont elfoglalták az egészet, szóval nekem maradt a műanyag szék. Legnagyobb meglepetésemre jött a vőlegény, loholva. Fotósai futva követték, hatalmas hungarocell táblákat lobogtatva derítésképpen. Ez aztán az emlék, vadidegen afrikaiakkal és egy fehér csajjal fotózkodni. Persze, kilóg az irónia a hangomból, soraimból, bocsánat. Azért élveztem. Elkattant néhány kép, majd egy verem jellegűre hűtött szobába kerültünk, itt vártuk meg, míg megterítenek nekünk. Együtt ettem a fiúkkal és Jake menedzsere is csatlakozott hozzánk. Egy ponton mindenfelől nők és kislányok rajzottak elő, kusza vonalban cikáztak oda és vissza, fél szemük a srácokon, valóban ellenállhatatlanok, aláírom, másik fele rajtam. Esküszöm, egyikük huncut mód rám is kacsintott. Képzelem, mi járhatott a fejében. Csirke és marha biryani, meg az égett gríz. Ja, és tejfölös (?) uborkasaláta, hurrá, rengeteg fokhagymával.  Otthon anyám rám szól, ha nem használok kanalat, tányért, vagy poharat. Mindennek megvan a maga rendeltetése, és rengeteg mosogatnivalót lehet gyártani egy étkezésnél. Ehhez képest itt ugye a kézzel evés a normális, amiben én az anyukám a franciakisasszonyok általi neveltetésem miatt nem vagyok profi. Nem, hogy nem vagyok profi, de egyenesen bénán csinálom, mert menedzser barátunk egy idő után megkérdezte, ugyan, kérek-e kanalat? Bah, kösz, megoldom! Még a tejbegrízt is kézzel, még jó, hogy csak picit szedtem, mert, ugye, nem is volt jó. Miután a fiúk teleették magukat, a nők jelezték Jake menedzserének, hogy szívesen megismernének közelebbről. Zainu készségesen át is kísért a női oldalra, vagyis betessékelt egy ajtón, ahol kb. száz fiatalabb-idősebb nő nézett rám kíváncsian, egyetlen szó nélkül. Köszöntem, érdeklődtem, mit lehet itt látni, esetleg készíthetek-e néhány képet, meg talán mesélhetnének arról is, hogy megy ez az esküvősdi errefelé. Semmi. Csend, félénk vihogás, mosolyok. Végül egy talpraesett lány rózsaszín ruhában megkínált valamivel, ami tej alapú volt, és almát tartalmazott. Hideg, üdítő, édes, köszönöm. Ezután egy másik életrevaló végre beszélgetett velem. Megtudtam, hogy 19éves, még tanul, azután férjhez megy, és szívből reméli, hogy a férje majd megengedi, hogy dolgozzon. Hogy mit, az nem derült ki. Az esküvő egy napig tart, semmi móka vagy kacagás, nem hallgatnak zenét, és tánc sincsen. Kérdeztem, hogy és mégis, ki a menyasszony? Ja, ő nincs itt. Az nem derült ki, hogy hol van, mert Zainu értem jött, hogy újabb képek készüljenek rólam, és vadidegen férfiakról. Áh, sorry, a férjem nélkül nem fotózkodom. Ezután kezembe nyomtak egy telefont, es hangfelvételen el kellett mondanom, mennyire jól érzem magam, mennyire szép hely Padna, és Sharriff mennyire jó arc. Sharrif eközben lelkesen mosolygott, mert, mint kiderült, nem beszél angolul. Sebaj, én sem… Istenien szórakoztam. Amint lement róluk a fotózási nyomás és láz, emberként kezdtünk el beszélgetni. Az egyik fickó, Jabir például megmutatta, mivel foglalkozik. Londonban él, angol állampolgár már két éve, és mindennel bizniszel, ami csak eszébe jut. Különleges olíva fajtákat oltogat össze, s jó áron eladja az oltott csemetéket. Brahma, japán, és mindenféle különleges csirkék, galambok, és bazi nagy madarak tojásait hozza be Indiába, itt kikelteti, s a kikelt madárkákat szintén óriási haszonnal eladja gazdag ügyfélkörének, akik lelkesen tartanak díszbaromfit, mert az sikkes. Tetszik a fickó mentalitása, valós piaci rést kreált, s be is tömte ügyesen. Elmondása szerint tavaly a díszbaromfiból 300.000 dollár bevétele volt, ezt alátámasztani látszik a háza, kocsija, egyebe, valamint az, hogy Angliából ugrott haza erre az esküvőre. Hamarosan én is rést ütök valahol, úgy érzem.

Egy érdekesség, ami számomra a fickó kertjében derült ki: nekem volt otthon sárkánygyümölcsöm, és termett! A fickó kertjébe úgy kerültünk, hogy meghívott engem, hogy megmutassa a bazi nagy madarait (rhea birds). Azt találták ki, hogy bár Jakenek mennie kell, mert este meccse van, de én maradjak, és nézzem meg a madarakat. Hmm, bár a mentalitása szimpatikus, de a szeme sem állt jól, szóval finoman beintettem, mondván, hogy a férjem nélkül egy lépést sem. Ez sem volt gond, jöjjön hát ő is és a kompánia néhány további tagja. Így azért sokkal viccesebb volt, Jake imád beszélgetni és eléggé tájékozott csaknem minden téren, így lekötötte a fickó szabad kapacitását, én pedig élvezhettem a növények és állatok szépségét. Szóval az első, ami feltűnt, egy kaktuszültetvény volt az előkertben, jé, hát nekem volt ilyen otthon, mi ez. Sárkánygyümölcs. Itt ugrott be, hogy talán tavalyelőtt egy pompás virágzási időszakot követően a kaktusz egyszer csak meglepett bennünket egy rózsaszín bogyóval, amit nagy merészen meg is ettünk. Túléltük, s még talán élveztük is. Most már van neve a gyereknek. Nem tudom, a költözésem után kihez került ez a kaktusz, de lányok, vigyázzatok rá, meghálálja! Eztán megcsodálhattam több különféle citrus oltványt, olivákat, hatalmas pomelót és mangókat a fán (pomelót eddig csak teszkóban láttam). A madarak most kifutottak, tavaly eladott mindent, hamarosan hozza a következő garnitúra tojást keltetni. Csak három hatalmas emu, vagy mi van nála, meg cuki kiskacsák. Na jó, rágugliztam, hogy mik is ők valójában. Nandufélék. A nandufélék a madarak osztályába a struccalakúak rendjébe tartozó család- mondá Wiki. Szóval végül is tényleg emu, csak Dél-Amerikából. Barátságos teremtmények, hosszú szempillákkal, mely csak még bájosabbá teszi ezeket a puha és félénk óriásokat. A fiúk nem érezték szükségét, hogy nandut simogassanak, nekem azonban különös örömöt okozott ez az egész látogatás, madarastól, növényestől. A nandu finom, puha tollú, kedves állat, ha megunok unikornis lenni, egy időre lehet, hogy nandu leszek…

Na, OK a fiuk... Ez a diszes kompania :) Jake, Alfred, Godwin, Dickson, Emma, Alaji, Mustafa

A menedzser, Zainu es a lanyai

Meseszep henna Zainu egyik lanyan

Kezzel eszem... Marhas csirkes rizses cuccot, az egett grizrol nem keszult foto sajnos :D

Noi szakasz

Itt jottem ra, hogy en mar neveltem Sarkanyt korabban, megha csak gyumolcsben is :D

O AZ! Lanyok, aki felismeri, hogy hozza kerult, csak ovatosan banjon vele, mert Sarkany :D :D 

Szegyellos Nandu

Nem szegyellos Nandu es gazdaja, Jabir (facebookon: Pheasant Farm India)

A ketrecen kivul varakozo bator ferfihad :)

Eletem eddigi legjobban sikerult kepe, veletlenul lottem Jake telefonjaval

17/03/2017 Kerala

Szombat reggel irány Kerala. Jacob szállása, munkája, és két hét együtt, lássuk, milyenek a hétköznapok. A szállás, hmmm, férfias. Profi focisták, ide még nő nem tette be a lábát, meg is látszik. Persze, ez nem panasz, vendég vagyok itt, hálásan köszönöm a lehetőséget, de mint életstílust, nem tudnám a magamévá tenni. Nem érzek elhivatottságot, hogy megszelídítsem ezt a vad környezetet, ha nekik jó, nekem erre a néhány napra jó lesz.

Imádom Keralát, amit eddig láttam belőle az szép, és forró. Alap a 32 fok, köszönöm, Istenem, aaaaanyira hiányzott már a meleg. Ha meg sem mozdulsz, akkor is szakad rólad a víz, hát ha még erőt veszel magadon, és edzel is egy-egy kicsit minden nap, effektív lesz, meglásd. Alig hoztam ruhákat magammal, s azt is feleslegesen, két hét telt el és minden lóg rajtam. Tavaly tíz kilót hagytam itt egy hónap alatt, s a ruhatáram felét különböző hotelszobákban, minek cipeltem volna tovább? Most is ez lesz, hamarosan vennem kell valamit, így nem mehetek utcára. Jacob futball sortjait hordom, azért elképzelhetitek, ez már valami.

A konyha első pillantásra egy katasztrófa volt számomra. Imádok főzni, és szívesen villogtatnám a tudásom e téren, de: Mint mondottam volt, ez egy férfias ház. Ebből fakadóan a konyha is meglehetősen férfias. Mármint nem koszos, csak üres. Valóban csak a legszükségesebb felszereléseket tartalmazza, úgymint négy lábos, pár tányér, kések, kanalak, villanytűzhely, hűtő. Semmi flikk-flakk, laskaszűrő, reszelő, olló, kistányér… Minimalista, na. A fűszerek: só, chilli, masala, pepperoni. Alkoss, ha tudsz. Hát örömmel jelentem, tudok. Tudok salátát készíteni reszelő nélkül, mert másom sincs, csak időm,  és finom, meditatív tevékenység szálkásra szabdalni a répát, káposztát, satöbbit. Tudok lecsót rittyenteni, s meglepetésemre a masala fűszerkeverék passzol bele. Szép lassan azért beszerzek ezt-azt, picit finomítok a stíluson. Jaa, és amint meglesz a recept az isteni afrikai kajákról, igérem, megosztom veletek. Nagyjából mindent be fogtok szerezni hozzá otthon, meglepően hasonlóak az alapanyagok és az elkészítés is ismerős lehet, leszámítva, hogy ők mindenhez megesznek fejenként egy kiló rizst.

Kerala egy gyönyörű, ám zárt világ, Isten saját országának is nevezik. Jake négy éve él itt, és még nem szokták meg, hogy fekete a bőre, úgy nézik, mint egy szökött szkeletont a múzeumból. Engem még a legnépesebb nagyvárosban is megbámulnak, hát még ebben a picike faluban. Na, most hatványozzuk a dolgokat, Jake és Én együtt az utcán. Elég valószínű, hogy hamarosan közlekedési balesetet okozunk. Amint kilépünk az utcára, minden fej felénk fordul, mindegy, milyen járművet kellene kormányozni éppen. Nagyon kedvesen és kíváncsian mosolyognak, ha ott vagyok, a beszélgetés kimerül ennyiben. Amikor Jake egyedül megy valamerre, akkor jön a nagyinterjú, ki a lady, hol a lady, lady, lady. Erre a legegyszerűbbnek azt találta, ha jóllakatja a kíváncsiságukat: Házasok vagyunk, van egy fiunk, aki jelenleg otthon van Afrikában a nagyszülőkkel. Még fényképet is mutatott Favourrol, akivel Mumbaiban találkoztunk. Nagyon hiteles családi képeket. Részemről simán belementem ebbe a színjátékba, számomra kényelmesebb, ha azt gondolják, házas vagyok, mintha elkezdik elemezgetni, hogy mit keresek egy házban öt focistával. I love Kerala. Szerencsére a srácoknak is vág az eszük, egy pillanat alatt átvették a ritmust, szóval mindannyian azt terjesztik mindenfelé, hogy a lady Jake felesége, igen, szerelmi házasság, igen, gyerek is van. Én pedig remekül szórakozom.

Szerencsétlenségemre pont itt jött rám, hogy ruhát kellene venni, nem tudom, miként oldom ezt meg, hiszen itt csak hagyományos indiai női ruházat érhető el. Úgy értem, női póló, vagy farmer a kanyarban sincs, en pedig nem allok keszen, hogz szarit  hordjak...

Szokasos vonatrol ellott, suhano kepek

 Meddo felhok, paras 40 fok, s valami halvany szello

Goa, 12/03/2017

Madgao, reggel hét múlt. A tavalyról már általam jól ismert Palolem beach mellett döntöttünk, mert olcsó, cuki, és Jake szereti, ha nyugodt a tenger. Tőlem mehettünk volna valami tengerebb tengerre is, de ennyi kompromisszumot azt hiszem, megengedhetek magamnak. Amilyen alacsony költségvetéssel utaztunk, egy pillanatig reméltem, hogy kiválasztunk egy elég jó szobát normális áron, de nem. Ebből nem engedett, az elég jó neki nem volt elég jó, így egy király bungalót béreltünk, bár annyi engedménnyel, hogy ha nem használjuk a légkondit, akkor négyezer forinttal olcsóbb. Én utálom a légkondit, Jake pedig ennyi kompromisszumot igazán megengedhet magának. Fair business. Egész más így utazni Indiában. Nem vagyok egyedül, a taxisok és egyéb turistavadász népek nem akarnak lehúzni. Ő ismeri a nyelvüket és a trükkjeiket, itt él és dolgozik négy éve. Talán ez a legnagyobb különbség köztünk, ami nekem új és felfedeznivaló streetlife, trükkök és ízek tömkelege, neki az a hétköznapi élet. Így eshetett meg, hogy végig a hotel drága éttermében kajáltunk. Nálam az étkezésre fordított összegek jócskán veregették a biztosítékot, de amíg ő fizet, addig hülye lennék harcolni. Kaptam egy kényelmes nadrágot, persze szép is, és istenien áll, valamint egy fülbevalót életfa motívummal (Update: a nadrag netto tiz nap alatt semmive foszlott, most furdoszobai kileponek hasznalom). A vásárlásról annyit, hogy Jake nem szeret alkudni, de tud. Nagyon jól csinálja, talán túl jól is. A fülbevalómat 200 rúpiáról 110-re alkudta le, nekem kb. 170-ig ment volna, s hogy tisztázzuk, az lett volna kb. 700 forint, ami tökéletesen kielégítő ár egy fülcsiért.

Had emlékezzek meg a hotelről, Brendon Guesthouse, Palolem Beach, Goa. Matilda, a recepciós nagyon kedves hölgy, és lehet vele alkudni, bár tegyük hozzá, hogy mi a szezon végén érkeztünk, tehát jó pozícióból indultunk. Vannak gyönyörű, vadiújnak tetsző bungalóik légkondival vagy anélkül, és vannak OSB lapból összetákolt, szakadt, szutykos, ablaktalan bungalóik is. Tavaly a szutykosra mondtam volna, hogy wow, meg aztaaaa, ezért az árért ez királyság, de idén elkényeztetett az élet. A konyhájuk jó, egyébként nem drága, de az én elvárásaim hátizsákos költségvetésen alapulnak, szóval, ha rajtam múlik, nem eszünk itt. A legnagyobb meglepetés, hogy egyik este nagy merészen valami kínai kaját választottam, és bár nem tudom megítélni, mennyire volt autentikus, de az fix, hogy finom volt, nagyon finom. Bő szószban úszó zöldségárnyak, és pár sörtészta jellegű gubanc, rizzsel. Gyanítom, ezzel az erővel Pesten is ehettem volna kínait, de azért elégedett vagyok. Az indiai kajájuk finom, és veszélytelen. Az egyetlen, ami kifogott rajtam, az a lassi. Ez olyan aludttej féle, kókuszosat kértem, az íze nem volt rossz, a hatása pedig mindent elsöprő. Három napig ment a hasam, végül bevetettük a csodafegyvert. Miután sem a hasfogó, sem a pálinka nem segített, Jake vett nekem kólát. Valami picike kiszerelés, talán másfél deci, felöntötte vízzel, idd meg, segít. És valóban, a sámánital mindenre IS jó.

Palolem tengere leginkább tó, sekély, és csendesen hullámzik. Tökéletes, lebegve meditálni, lubickolni, élvezni, hogy hűs. Ha vadabbra vágysz, guglizz rá, olyan leírások vannak a goai beachekről, hogy szinte érzed a sót a bőrödön. Sehol senki, úgy értem, alig van turista, minden csendes, este halk zene szól, s mindent beleng a kender illata. Ez eltéveszthetetlen, átjárja a levegőt, ha elég lassan sétálsz, még lehet, hogy a lepattanó füst rád is kihat.

Borzasztó turisták vagyunk, nem csináltunk semmit öt napig, csak le a beachre, fel a szobába, együnk valamit, jó. Tőlünk aztán lehetnek híres helyek és látnivalók, mindkettőnknek volt elég kipihennivalója.