Szubjektív India : április 2016

Este jöttem el Varanasiból, reggel értem Agrába. Éjszakai vonaton, egyedül fehér csajként, nagy élmény volt. És itt most nem a sokat firtatott 18+-os élményekre gondolok, olyanban nem volt részem Indiában (bár ez csak rajtam múlt, majd rátérek). Az útitársaim mindannyian napbarnított férfiak voltak. Elvileg van a vonaton ladies quota, vagyis női hálókocsi, de nehezebb hozzájutni és nem mellesleg drágább. Korábban csak koedukált vonatozásban volt részem, nem is gondoltam, hogy lehet ez másképp. Először csak lestem, végigfutott az agyamon számtalan gondolat, de az érzéseim nem jeleztek semmi ártó szándékot. Hamar belelazultam a helyzetbe, kicsit még beszélgettünk is, bár ők egymás közt valamelyik csak általuk érthető nyelvet használták, én meg nem erőltettem. Kedvesen mosolyogva megkínáltak a kajájukból, persze elfogadtam. Előzékenyen arrébb húzódtak, nem értek hozzám véletlenül sem. Felső ágyas voltam (királyság), hamar mentem is feküdni, az mégiscsak kényelmesebb. Az ipari ventilátorok persze bömböltek, én gyakorlatilag mindent szeretek Indiában, de ez kibírhatatlan. Úgy bepácolódtam reggelre, mint egy jól előkészített padlizsán a grillhez. Mertmivel, a hálózsákommal kellett takarózni, harminc fokban, hogy ne érjen a huzat. Hiába no, borsószem királykisasszony is tudok lenni. Klíma és ventillátor kérdésben pedig kérlelhetetlen vagyok. Ezt leszámítva kellemesen éreztem magam, és hangsúlyozom, nem féltem, egy percig sem.

Tehát Agra.

A vasútállomással szemben, egy kordon mögött őrjöngő tömeg. Riksások hada. Ordít, integet, közvetlen és metakommunikációval is megpróbálják felhívni magukra a figyelmet. Inkább ijesztő, mint vonzó. Kiszúrtam magamnak Elant, elég jó arcúnak és fiatalnak tűnt. A Taj Mahaltól tíz percnyi sétára mutatott szobát, olcsó és elég jó volt. Az elég jó alatt azt értem, hogy tisztának imponáló ágyneműt, európai vécét találtam benne, és a környék is csendes volt.

Elan felajánlotta, hogy elvisz reggelizni, és megmutatja a várost. Zuhany után neki is vágtunk. Egy kedves kis kerthelyiségben reggeliztünk, finomat, és közben beszélgettünk. Megosztotta velem élete álmát: Szeretne lefeküdni egy kövér fehér nővel... hát erre ráfaragtál, mert A) hol látsz te itt olyat???? B) még ha kövér fehér nő is lennék, ez az álom nem hoz össze minket, nincs közös nevező. Marhára meglepődtem a válaszán: Oké, semmi gond, akkor megmutatom a várost. Ha közben meggondolod magad, csak szólj... megint csak azt kell mondjam, olyan ártatlanul őszinte volt, hogy nem tudtam sem félni, sem haragudni rá, elmentem vele várost nézni.

A Baby Taj meseszép. Bár intarziái a Tádzs Mahal szépségét is felülmúlják, mégis kevésbé ismert az 1628-ban épült Itimad-ud-Daula mauzóleum. Ez volt az első mogul-építmény, mely márványból készült. A Taj Mahalt láthatóan ez alapján építették, szóval tökéletes előjáték volt, felkészülés a nagy találkozásra. Egy órát időztem itt, kiélveztem a hely szépségét, és azt, hogy nem volt tele turistákkal. A hátsó falnál állva lenéztem a csaknem teljesen kiszáradt Yamuna folyóra, és elképzeltem, milyen lehet teljes pompájában. Ábrándozásomat két visító fiú szakította félbe, lent álltak a mederben, kérték, hogy fotózzam le őket és fizessek is érte. Nem szeretek gyereknek pénzt adni, mert úgyis elveszik tőle, de ezek ketten olyan kis cukik voltak, valamennyit dobtam le nekik, a fotó után.

Innen következett a vörös erőd, de előtte még megmutatta a Taj Mahalt hátulról, egészen szokatlan nézőpontból. Lenyűgöző volt. Egyre közelebb Hozzá...

Agra domináns épületét, az Agrai Erődöt, amit Vörös erődként is ismernek, 1565-ben emeltette Akbar mogul sah. A vörös homokkő erődöt felújítás után Sah Dzsahan palotává építtette át, belső tereit alaposan átváltoztatva márvánnyal és mozaikdíszítéssel. Tényleg nagyon szép, viszont baromi nagy és zegzugos. Nem bírom a tolakodó idegenvezetőket, szóval egyedül vágtam neki az erődnek. Nem vagyok benne biztos, hogy minden sarkát bejártam, de valahogy nem is ez volt a cél. Lassan, komótosan haladtam, megnéztem ami érdekelt.

Ezután Elan mindenáron rám beszélte, hogy menjünk el egy ékszerboltba, mert csodás dolgokat vehetnék. Most komolyan úgy nézek ki, mint aki csillagászati áron vásárol ékszert? Hát menjünk. Még szerencse, hogy a boltban megkínáltak chai-jal, always chai... megittam, majd mondtam a fickónak, hogy ezt egyedül nem tudom eldönteni, majd ha beszéltem a férjemmel, de sajnos nem tudom felhívni, mert dolgozik, és a időeltolódás miatt majd csak késő este és blablabla... ő sem most jött le a falvédőről, de túlélte, eljöttem. Eztán következett egy márvány manufaktúra, Istenem, 200.000 dolláros dohányzóasztalkával... nagyon megtisztelő, hogy krőzusnak látszom, tényleg...

Szóval visszamentem a hotelbe pihenni inkább. Elanról idő közben kiderült, hogy szereti a tömény italokat, csak Indiában nem egyszerű hozzájutni. Felajánlottam a gyomorfertőtlenítésre tartogatott pálinkámat, ekkor már biztos voltam benne, hogy nem lesz rá szükségem. Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy szerintem nem evett ma túl sokat, negyven fok van, csak óvatosan a pálinkával, de ő egy hősnek érezte magát, és bevert négy felest, meg arra némi sört. Ezt már este tudtam meg, vacsora közben odajött üdvözölni, és elárulta, hogy épp két vékony barna lánnyal tölti a szabadidejét a teraszon... hiába, nem minden fenékig jegeskávé. Bár nem igazán értettem a csalódottságot az arcán...

Szóval délután kipihentem magam, felvettem a legtisztább ruhámat (nem volt nagy választék, Varanasiban nem mostam, itt sem mert csak egy napot maradtam, hamar elkészültem). Felöltöttem a megmaradt fél pár fülbevalómat is (Bodhgayaban a hegyen beakadt a másik és nem tudtam megszerkeszteni többé). Szép voltam, na. És elindultam. Lassan, puha léptekkel, fokozva a vágyakozás és várakozás izgalmát. Taj Mahal. Még most is hevesebben ver a szívem, ha csak rá gondolok.

A legnéptelenebb kapun mentem be, ezt is Elan mondta, hogy ne csődüljek a tömeggel, így kényelmesebb. Alig öten voltak előttem valóban. Körben sétálva kerültem hozzá egyre közelebb. Minden elérhető pontról megnéztem, megcsodáltam a szépségét. Kikapcsoltam a jelenlévő több ezer (lehet, hogy túlzok, nem tudom) turista zsivaját. Csak ketten voltunk, a Taj meg én. Elmém reális része visítva röhögött az elfogultságomon, és mikor meg tudott szólalni, azt nyihogta "marhaság, nyálas gejl, örök szerelem nem létezik" . Egyébként igaza van.

De akkor is! Ez a TAJ MAHAL, a világ egyik leglenyűgözőbb épülete. Története megrázó, felkavaró, romantikus és tele van ármánnyal. Sah Dzsahan építtette szeretett felesége, Mumtaz Mahal emlékére, aki 14. gyermekük szülése közben meghalt. A Sah kissé belególyósodott a veszteségbe, minden idejét és erejét a síremlék megkomponálására fordította. Elhanyagolta a birodalom ügyeit, az élet minden területét. Valóban álomszépet alkotott, múltba dermedt lelkének legcsodásabb látomását szobrotta márványba. Fia, Aurangzeb elbitorolta a trónját, így élete végére bezárták a Vörös erődbe, kilátással a Taj Mahalra. Állítólag utolsó pillantását is a síremlék felé vetette, úgy találták meg a Taj felé elnyúlva...

Fia a felesége mellé helyezte nyugovóra, most két sír van a Taj közepében, egymás mellett.

Szép és romantikus. Legszívesebben egyedül, éjszaka mennék el újra. Holdfényben ülnék ott, és megvárnám míg meghasad a szívem a nagy érzelemtől. Elsiratnám az emberiség történetének összes be nem teljesedett vagy véget ért szerelmét. Egész éjjel zokognék, hogy a világ szíve megkönnyebbüljön a szerelem okozta fájdalomtól. Reggel pedig fáradtan elaludnék egy fa alatt, s talán fel sem kelnék többé...

Este a hotel tetőteraszáról szerettem volna nézni Őt, de nincs kivilágítva, a pincér elmondása szerint a terrorveszély miatt. Reggel napkelte előtt már fent voltam újra. A tetőn majmok ugráltak, a virágok bolondul zöldelltek, illatoztak. A felkelő nap újra csodát tárt elém: A Taj lilásrózsaszínben ragyogott felém. Méltó befejezése agrai látogatásomnak. Irány Jaipur.

Elan. Nem az esetem... de idegenvezetőnek jó volt. Bár legközelebb nem megyek bele ebbe a boltlátogatásba, inkább megmondom, mennyivel gondoltam többet adni, csak hagyjuk a bazárt.