Mindenki engem bámult, amikor megérkeztünk a pályára. Az egyetlen európaiként voltam jelen aznap este, egy fickó megpróbált meginterjúvolni, de a honnan jöttél és kinek szurkolsz-on túl nem jutottunk, az óriási zaj miatt. Tíz félelmetesen nagy hangszóróból bömbölt a bemondó, valószínűleg fontos információkat. Azért gondolom, hogy fontos lehetett, mert elismételte kb. ötvenszer a meccs előtt, malayalam nyelven. Ha még nem hallottál senkit malayalam nyelven beszélni, elmondom, hogyan tudhatod meg a legegyszerűbben, milyen is az: Fogj egy üres lábost, tegyél bele két-három kanalat, majd rázd erősen egy darabig. Na, ilyen. És ezt hallgattam egy félóráig, a tíz félelmetesen nagy hangszóróból. Szerencsére nem én voltam az egyetlen nő a meccsen, néhány helyi asszony is megtisztelte a jelenlétével az eseményt. Közéjük telepedtem, széles mosollyal fogadtak, de sajnos nem beszéltek angolul, így szép csendben élveztük a meccset. Vagyis nem, mert szerencsémre a nekem megfelelő szurkolótábor közepébe ültem, úgyhogy amikor helyzet volt, vagy gól volt, együtt tapsoltunk. Én azért visítottam is, amin ők nevettek. Természetesen Ő lőtt egy fergeteges gólt, az ő stílusában, két perccel a meccs vége előtt. Ez kispályás meccs volt, 7-7 játékossal és 30 perces félidőkkel. Azt mondja azért, mert a pálya nem túl jó minőségű, és az időjárás túl meleg. Én nem értek a focihoz, nem is szeretem, de bizonyos romantikus indokok rá tudnak venni, hogy élvezzem. Az tény, hogy a meccs kezdete után két és fél perccel csurgott róluk a víz, de kitartóan és gyorsan futottak. Ez India, a kormány nem költ túl sokat arra, hogy minden pálmafa alatt stadiont húzzanak fel. (Khm!) A pálya leginkább salakpályára emlékeztet, a nézőtér pedig fából és bambuszból összetákolt lelátó. Nem rossz, a helyi kupáknak megfelel, a csilli-villi focipályákon a nagy meccseket játsszák. A második félidőben ugye csere van, és mivel tudtam, hogy lőni fog legalább egy gólt, átmentem a másik oldalra. Amivel nem számoltam, az az, hogy ott ülnek az ellenfél szurkolói. Ennek következtében, amikor az ominózus gól, (és a másik, amit nem ő lőtt) megtörtént, én felvisítottam, ugráltam, tapsoltam. Rögtön ezután világossá vált számomra, hogy nem jó helyen vagyok, elég volt látni, ahogy rám néznek a kedves ellendrukkerek. Volt azonban közöttük egy picike kislány, ő igazán megértett engem, és csillogó szemmel örült a boldogságomnak. A meccs után a csapat megválasztott kabalának, mert szerintük a fiúk sokkal jobb formában vannak és sokkal jobb a szerencséjük, amióta körülöttük vagyok. Elszontyolodva vették tudomásul, hogy másnap reggel elutazok két hétre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése