Utazás Darjeelingbe

Ez egyébként egy film címe, megnéztem, mielőtt elutaztam, nekem felejthető, de hajrá, Owen Wilson mindenképp megéri.

Darjeeling nem egy könnyen megközelíthető hely. Két "előszobája " van, New Jalpaiguri és Siliguri. Mi New Jalpaiguriból terveztünk felmenni, és csak azért írom le ennyiszer, mert rém büszke vagyok rá, hogy le tudom írni. Egy hétig gyakoroltuk, mire ki tudtuk mondani. Na jó, azért annyira nem gyakoroltuk, csak szóba jött időnként. Vagy valami.

Röpke tizenhárom órás vonatút után értünk NJP-be.

A vonatra is elég volt felkeveredni, amúgy. Hajnal még rágyújtott, mielőtt felszálltunk, ehhez az kellett, hogy kényelmesen leüljünk a hátizsákjainkra a kalkuttai vasútállomás előtt, több száz koldus esti fészkelődését figyelve. Hajnal próbálta nekem elmagyarázni, hogy dobjam le a hülye szentimentális európai hozzáállásomat, mert ezek az emberek nem szenvednek, és ne csináljak ügyet belőle, meg ilyesmi. Bólogattam, és közben az járt a fejemben, mennyire ki*****ttul szerencsés vagyok. Így, csillagok nélkül...

Párszor, mikor látványosan a pénzemre hajtottak rá, próbáltam elmagyarázni, hogy csóró vagyok én is. Nem hitték el, és még ha szerették is volna elhinni, nem értették, mit jelent csórónak lenni, hogy lehetek csóró egy ilyen jó és tiszteletre méltó szakmával Európában. Na ezt mondjuk én sem értettem még meg eddig, szóval szívesen venném, ha valaki elmagyarázná. Köszönöm.

Elindultunk megkeresni a vonatot. A MÁV szerintem tanulhatna tőlük, a jegyre rá van írva minden fontos információ (járatszám, kocsi száma, ülés száma, utas neve, neme, életkora) . Ez segít tájékozódni az amúgy zsúfolt és nyüzsgő állomásokon (vagy ha elfelejteném a nemem pl.). Indulási és (várható) érkezési idő is szerepel rajta. De ha venném a fáradtságot, és utánajárnék, tuti, hogy megtalálnám: Szerintem az indiai menetrendek születési helyén ki van írva az a bűvös mondat, amit az apukámtól tanultam, és ami életem egyik meghatározó mondata volt: A MENETREND TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ!

Tessék ehhez tartani magunkat.

Mivel nagyjából éjszakai vonat volt, és lehet, hogy nem is tizenhárom, hanem tizenhét óra, végül is eseménytelenül telt.

Mikor leszálltunk, megpróbáltam megvenni a  jegyem a továbbutazáshoz, de félóra alatt feladtam, majd egy jegynepper megoldja...

Ezután lecsapott ránk egy piros inges fickó, nyilván Darjeelingbe akarunk menni, hát tessék, ott a jeep hátuljában megférünk, ha tele lesz a jeep, indulunk. Ez olyan Shared-jeep, ahány hely, annyi utas, persze viheted egyedül is, ha kifizeted a nyolc-kilenc helyet. Kösz, jó lesz ott hátul is, ráérünk. A sofőrünk a maga nemében egészen jó volt, tekintve, hogy élve értünk fel a célba, de az előttünk ülő kiskrapek talán 15 perc után rókázta telibe apa bal lábát. A bátyja kibírta , míg megálltunk kávézni valahol félúton, és ott pakolt ki, a kocsi mellé. Eközben a sofőrünk vidáman mosta a kocsi alját slaggal, még a kisfickó reggelije után.

Itt is volt időm megfigyelni, milyen szépek ezek a férfiak, és milyen szeretettel-tisztelettel bánnak egymással. Három fő, apa már kifutott a korból, megkopott a szépsége, a bölcsessége viszont átragyog a nyakáig sűrűsödő mellkas- és hátszőrön is. És látszott rajta, hogy volt fénykor, melyben igenis jó lehetett ránézni. A nagyfiú, olyan húsz körüli talán, nem tudom pontosan megtippelni, egy szoborszép, sima arcú, vagányan csendes, kedves fiatalember. A kicsi talán tíz-tizenegy. Épp olyan szép, mint a bátyja, a tekintete nyílt, őszinte, érdeklődő. Eleven. Okos.

Mikor a kicsi lerókázta apát, ő csak kiszállt, megitatta, megmosdatta, majd lefedte amit lehetett friss újságpapírral. Nem pattogott, nem mérgelődött, ha lerókázták, hát ez volt mára. Nem aggodalmaskodott a gyerekért sem. Ha kirakta, akkor nem is kellett az oda. Jobban lett a kölök, visszatért a színe, szóra sem érdemes. Végig azt figyeltem, hogyan bánnak egymással. Van köztük valami erő, amit én még sosem tapasztaltam. Ez lehet az összetartozás? Több kell legyen annál, hiszen én is tartozom valahová, valakikhez. De ilyen erővel még nem találkoztam. Néha részesülök abban a kegyelemben, hogy egy-egy találkozásban felsejlik... de megélni, az más. És ők nap, mint nap ebben élnek. Áldás. (Én pedig, mint a bevezetőből kiderül, elfogult vagyok.)

Ha már róka, akkor szót ejtenék a kajáról is. Kettőnk közül nyilván Hajnal tapasztaltabb indiai kajaügyben, és ő sokkal inkább szívén is viselte az étkezésünket. Jól csinálta. Itt például parathaba csavart omlettet ettünk, kényelmes útikaja, hidegen is ehető. Szigorúan a tegnapi újságban szervírozva. Még fogok mesélni róla, most legyen elég annyi, hogy én megettem mindenhol mindent, amit elém tettek. No problem. Egyszer ment talán a hasam egész út alatt, de az sem az volt...

Két és fél óra alatt értünk fel Darjeelingbe. Talán több-kevesebb.

Nem könnyen találtunk szobát, elég drágán akarták adni, de végül is lett egy, fejenként ezerkettőért, asszem jó lesz. Volt meleg víz, bár aki türelmetlen az megszívta, én lezuhanyoztam hideg vízben, hős vagyok.

Aznap még ettünk, és sétáltunk. És ettünk és sétáltunk. És fáztunk. Ki jobban, ki kevésbé. Nem célom reklámozni, de dehogynem. A KERBA minden érzelmi vagy anyagi elfogultság nélkül Magyarország legjobb ruházati cikke jelenleg. Holnap azt is elmesélem, miért.

Az egész város kb. erre épül: Fel Darjeelingbe, le onnan.

Úton felfelé. Ezek a képek szerényen elcseszett próbálkozások, melyek nem adják, nem adhatják vissza a táj és a lét nagyszerűségét...

KERBA Darjeelingben. Aki nem tudná, a pulcsimról van szó.

Kalkutta 2.

Nem sokáig voltunk Kalkuttában, két éjszakát, a harmadikat a vonaton töltöttük útban Darjeeling felé. Igazából sehol sem töltöttem sok időt, bár ez igen relatív... Kalkuttában láttam először bazársort. Már nem életemben először, de Indiában. Ez pont olyan bazár, mint az összes többi, igen asszertív fiatalemberekkel, akik törik-szakad módon szeretnék eladni a portékájukat. Legyen az bármi. Hajnal szerint engem pl. droggal is bekínáltak, de olyannyira kívül esik az érdeklődési körömön, hogy fel sem tűnt.

Nincs olyasmi, amit ne lehetne kapni (kivéve normális telefon tokot a Hajnal telójára). De ezen kívül tényleg minden kapható, ami nem azt beszerzik.

Indiában egyszerű haverkodni (megfelelő körültekintéssel), úgyis leszólítanak kétlépésenként. Az alap: Helló, hogy hívnak, honnan jöttél? Hungary? Budapest? Oh, Nice place!!!! Mindenki ismeri Budapest nevét, többen jártak is nálunk, szeretnek minket. Szerintük bár nem vastag a pénztárcánk, de a szívünk gazdag... köszi. Bár mi is elhinnénk. Ezután, mikor már Hajnal nélkül utaztam, jött a következő sablon kérdés: egyedül utazol? -Nem egyedül. Istennel.    Ez nagyon tetszett nekik. Ha megkérdezték, félek-e, megkérdeztem: kellene? Sosem kellett...

Na de még Kalkuttában bazározunk. Tényleg semmi extra, mint itthon a búcsú kb. Csak ez mindennap van, dugig áruval, árussal, és nem szégyellősek. Megfognak, követnek ötven méteren át, alkudni lehet és kell is. Volt amit negyed áron vágtak utánam, na annyiért mondjuk jó is volt. Nem voltam az a klasszikusan "jó turista", bár a szívemnek kedvesek nem is várták el tőlem, hogy hazapakoljam fél Indiát... alig vettem valamit. Csak úgy, ha emlékeztetett valakire, ha szánt szándékkal szembejött velem az ihlet. Vagy ha jó dumája volt az árusnak... engem könnyű ledumálni a lábamról... vettem pár fölösleges vackot, de oda se neki, hasznos vackot nem is láttam még.

A harmadik nap is sétával, városnézéssel, vásárolgatással telt.

A muszlim és a hindu negyedet elég könnyű megkülönböztetni. A muszlimok az utcán vágják le a zsákmányállatot, lepi a húst a légy, de mellette még kikötve a zsákmányállat gyászoló családja... Hajnal szerint ezt is le kell fotózni, így teljes a kép. Sosem mondtam, hogy én kívánom teljessé tenni a képet. Elég volt egyszer végignézni.

Ezzel nem tudok ítéletet mondani a muszlimok felett, sőt, azért hoztam szóba, hogy (ügyes átkötéssell) elmondhassam, mennyire kedvesek ők is. És mindenki Indiában. Függetlenül a táplálkozási szokásaiktól, vagy vallásától, velem minden egyes ember Indiában tisztelettel és kedvesen bánt. Szeretném megkérdezni mindannyiótoktól, akik elhiszitek a tévében zajló migránsmuszlimterrorista problémát, hány emberrel beszéltetek a sokat emlegetettek közül? Hányan vettétek a fáradtságot, hogy odamenjetek egy más bőrszínű és vallású férfihoz, és megkérdezzétek, hogy van? Éjjel és nappal, egyedül és kísérővel, hindu és muszlim negyedekben is jártam. Most mondhatjátok, hogy ez India, nem a közel kelet. És nincs háborús helyzet, meg terrorveszély... csak azt akarom, hogy megértsétek, ha valaki ATTÓL LENNE ROSSZ, HOGY MUSZLIM, akkor az rossz lenne BÁRHOL A VILÁGON. Szóval kérlek, gondolkozzatok kicsit, mielőtt elhisztek minden szátokba rágott mondatot...

Köszönöm.

Alapvetően Kalkutta vidám hely. Élvezhető. Kezdő Indiásoknak is kifejezetten kényelmes .

Kalkutta

Hasznos, ha az ember egy ügyvéd társaságában jár-kel. Vannak helyzetek, amikor jól jön a határozott fellépés, a folyékony szóözön és végül a Dr. az ember neve előtt.

Kalkuttába valamikor éjjel érkeztünk, és senki nem akart nekünk szobát kiadni. Én is bepróbálkoztam, Hajnal is fel-alá járt az utcán, mígnem valakit talált, aki hajlandó volt nyitni nekünk. Visszajött értem, és a hátizsákokkal együtt próbáltuk bevenni az objektumot. Amikor odaértünk, emberünk kitalálta, hogy még sincs szoba. Bakker, Hajnal olyan dumát lenyomott neki, csak lestem.

Kábé a lényege, hogy mit csináljon két hátizsákos fehér csaj Kalkuttában egyedül éjjel az utcán???? És mi van a karmáddal??? Hazudtál? És ezután???? 

Folyékonyan, emelt hangon, angolul. Lett szoba. Igaz egy szutykos, csótányos, büdös luk, kétszeres áron, de nem aludtunk az utcán.

Másnap átcuccoltunk egy még szutykosabb lukba, egy másik hotelbe, a negyedik emeletre de legalább olcsó volt...

Kalkutta szép. Egy Európai nagyváros Indiában. Mivel én Goáról jöttem, ami tulajdonképpen beach-övezet, és nem igazi India, nekem remekül tellett az akklimatizálódás. Még mindig nem igazi India, de már Indiább. A forgalom kaotikus (nekem, nem nekik). Az épületek mesések, megnéztük az India Múzeumot, a Victoria Memorialt, a Teréz anya missziót, meg sétáltunk egy -két jó nagyot.

Az indiaiak rém okosak. Az indiai 80 rupiért mehet be a múzeumba, a külföldi 500-ért. Igazuk van. A tárlat meseszép, lenyűgöző szobrok és tárgyak vannak kiállítva. De pl. koszos az üveg, ami mögött lenne a látnivaló. A múzeum fele le volt zárva felújítás miatt. Indiában nem várják meg, amíg rájuk rohad az egész kóceráj. Részletekben is, folyamatosan felújítanak, mindent.

Kissé igénytelenek számomra, de én ahhoz vagyok szokva, hogy a körülöttem élő férfiak 110%-os munkát végeznek...

A Teréz anya misszió egy erős, határozott erőtérrel körülvett, szép, zárt épület. Bementem a kapun, és sírva fakadtam. Folyt a könnyem. Nem mintha olyan nagyon szentimentális lennék, ááá, nem azért. Azért, mert Teréz anya nem ment onnan sehová. Ott van, ott érzem azt a szeretetet, ami belőle áradt ki az évek során. Szeretem ezt a nőt, és nagyon megérintett a lelke. A szobája egy ágy, egy pad, egy asztal, pár könyv és egy barna- fehér kockás takaró. Megkértem, hogy Imádkozzon értünk, hogy ha csak egy kicsit is a nyomában járhatunk, hát legyünk rá méltók, és legyen bennünk hit és erő hozzá.

A nővérek folytatják az ő életművét. Nem tudom, mennyire hiteles vagy átélhető ez a szellemiség, de valójában megkérdőjelezni sem tudom. Fiatal, ragyogó szemű, meleg biztonságot árasztó asszonyok suhannak fel-alá kék ruhában. Mosolyognak, válaszolnak a számtalanszor ismétlődő kérdésekre... és emellett tényleges munkát is végeznek , de abba én nem láttam most bele. Talán legközelebb.

 az első büdös,

 koszos luk

a második

vonulnak a fiúk :)

tűzoltóság Kalkuttában

Buddha lábnyoma

Egy nagy elefánt... meg valami szobor is van a képen :D

Na, ez igénytelenség a javából. Ott ez a bazi teknőspáncél, én igazából el sem tudom dönteni, hogy ez egy igazi, vagy után gyártott, de tele van csapkodva mésszel... pedig a falakat tekintve kábé 5 éve meszeltek ebben a helyiségben

kórház

angol temető

 Teréz anya szobája, és síremléke... nem tudom, érezhető-e amit gondolok...

Victoria Memorial

Harmincnyolc óra a vonaton

Ez egy rövid bejegyzés is lehetne, mert a harmincnyolcból húszat átaludtam...

De azért mesélek.

Vonatjegyet venni Indiában nem annyira egyszerű. Kimész az állomásra, megkeresed a megfelelő ablakot. Kitöltöd a nyomtatványt, nem érted mit akarnak mondani neked, nem is vagy biztos benne, mit is akarsz... szóval én nem vettem jegyet Indiában, a könnyebbik utat választva mindig utazási irodákra bíztam magam. Ez pofon egyszerű ugyanis. Bemész, elmondod mikor és hová szeretnél menni, ő megnézi, mivel lehet, foglal jegyet, amikorra tud és utazhatsz. A jegy árára valamennyit rátesz, nyilván, de megspórolja neked a sorban állást, kiutazást az állomásra, vissza, szóval a kényelemért és a pontosságért fizetsz.

Nekem csak jó tapasztalataim vannak ezzel a módszerrel, mindenhol kaptam jegyet, oda ahová akartam, normális áron, és sikeresen el is jutottam A-ból B-be.

Na, de Kalkuttába megyünk épp Goáról.

A vonat Madgeonból reggel hét körül indult. Hajnal szerint a vonaton kulcskérdés, hogy felső ágyat foglalj, mert az a legtutibb. Igaza is van, a felső ágy az egy biztos támaszpont, éjjel-nappal kényelmesen utazhatsz, és nem háborítja senki a személyes teredet. A középső az igazi szívás, mert ugye le van hajtva egész nap, szóval nincs is. Az alsón ülnek a kedves útitársak, az sem használható feküdni, majd csak ha mind megegyeztek a közös alvási szándékban. Felsőágyasnak lenni királyság.

Ültem lent egy kicsit, hogy nézzem az elsuhanó tájat. Próbáltam fényképezni, de robogó vonatból...

Inkább kifeküdtem hát, és kiolvastam a Beszélgetések Istennel első kötetét. Akkor és ott a lehető legjobb választás volt ez a könyv.

A vonat egy csodás és különleges világ Indiában. Nem különösebben tiszta, de nem zavaróan koszos. A mennyezeten baromi nagy ipari ventilátorok mennek 0-24-ben, és még huzat is van, mert összes ablak nyitva. Nappal a por, éjjel a füst ömlik be.

Ezzel együtt a vonat vonzó és számomra lenyűgöző egyben. Ezek az emberek a talpukra estek, az bizonyos. Minden állomáson felszáll valamilyen kajaárus, és üvöltve kínálja a portékáját míg az el nem fogy. Szamósza, chai, coffe, és egy csomó számomra értelmezhetetlen kaja neve, üvöltve. Friss, hűtött ásványvizet és gyümölcsöt is hoznak. Nekik eladó, nekünk kényelmes. A vonaton szerettem bele a szamószába és a chaiba is igazán itt. A szamósza kis háromszög alakú, krumplival töltött táska, olajban kisütve, méregerős zöld csilivel adják. A chai pedig édes, fűszeres, tejes fekete tea (jó esetben... a chai fogyasztás alja a forró cukros tej, amihez ad a csávó egy teafiltert... de van az a pont, amikor ez is jól esik)

Az ágy kényelmes, nekem nem volt zavaró a hangzavar sem túlságosan. Én ha alszok, akkor ott alvva van kérem. Bár az első vonaton töltött éjszakám azért nem a békés alvásról szólt. Szokatlan, ismeretlen élmény, minden zajra felriadtam, minden mozdulatomra felébredtem. Eltelt valahogy az éjszaka, és még mindig több, mint tizenkét óra volt hátra az útból.

Volt időm megfigyelni az útitársakat, bár ekkor még nem beszélgettem velük. Minek, hiszen ott volt Hajnal, akivel magyarul is beszélhettem. Nem kellett megerőltetnem magam, ha kommunikálni akartam.

Csodáltam ezeket az indiai családokat. A nők végtelen türelmét. Az apukák találékonyságát, amivel harmincnyolc órán keresztül lekötötték a velük utazó dedek figyelmét. Nem volt nyavalygás és gyereksírás, tényleg odafigyeltek egymásra és igazán szórakoztatóan csinálták. A kedvencem egy rózsaszín Ferrari pólós apuka volt, egy kicsike, talán két és fél éves lánykával. Anyuka is ott volt, megosztották a feladatot, de apa nagyon élvezte, hogy a kislány csüng rajta. Talán folyton dolgozik, és ez a harmincnyolc óra volt a közös idejük? Talán ha tehetné, minden percét vele töltené? Én nem kérdeztem, csak figyeltem őket. Kedvesen, figyelmesen bánt a feleségével, az asszony legalább annyit tudott aludni, mint én. A legszebb kép számomra az volt, amikor apa félig ülve figyelte a tájat, a kislány az ölébe bújva aludt, a felesége pedig a kinyújtott lábához bújt. Csodásan összetartozónak éreztem őket...

Persze tisztában vagyok vele, hogy nem szentek. Ők is emberek. De szeretem idealizálni Indiát és az ott élőket. Szívem joga.

Az ágyam.

Ipari ventillátorok, ágyak, kosz és zsúfoltság

Remélem megbocsátja nekem, hogy kiraktam a képét...

Jól sikerült tájkép

Egy hét Palolemen

Igértem, hogy rátérek, milyen jól sikerült a fényút Hajnalhoz: a szállásunk 5 (!) méterre volt egymástól, az én szobám a Hajnal bungalója mögött volt. Két napig hittük, hogy a rövid úton járunk át egymáshoz, kb. két perces séta, mikor szóltak az indiaiak, hogy csak menjünk el a bungaló és a kerítés közti kis zugban... :D ezen meg két napig röhögtünk.

Palolem csodálatos, nyugis, olcsó és pont kényelmes akklimatizálódni. Ezelőtt sosem jártam sehol, tengert csak képeken láttam. Az első csóknál TÉNYLEG meglepődtem, mert TÉNYLEG SÓS!!!

Egy hétig alig tudtunk elszakadni egymástól. Volt, hogy csak feküdtem benne, élveztem, ahogy körül ölel. Volt, hogy aaaannyira úsztam, én voltam az Egerszegi. Máskor csak sétáltam, kattintgattam pár fotót, és tudatosítottam magamban, hogy én most egy hetet töltök Indiában a tengerparton.

Ami nagyon tetszett, az a rengeteg boldog kutya mindenütt. Palolemen bőven van turista, étterem, az ott élő családok sem látszanak szűkölködni, jut hát bőven a kutyáknak is. És nincs tél. Olyan igazi, reszkető, bundárafagyós magyar tél nincs, és ez nagyban megkönnyíti az életüket.

Reggel a beachen, nappal a bozótban, a faluban, a kávézóban... este naplemente, megint a beachen. Nincs gazda, nincs egy ember, akihez tartozni akarnak, ők ilyen terápiás kutyák. Mindenkivel jól kijönnek.

Kivéve Jack. Ő egy fekete, robosztus, kacska járású, idősebb úr. Nem sok esélye volt, hogy megszerezze a frizbit két fickótól, de valahogy csak sikerült. Elkapta és nem eresztette többé. Megpróbálták szépen, erélyesen, becsalták a tengerbe, hogy hátha levegőért kap és elereszti, de nem... Jó negyven percig nem unta meg. Látványosság volt, hát kapott egy labdát valakitől, amit aztán nem eresztett el. Egyszer letette, eldobtam, duzzogva visszahozta, és megint nem eresztette. Egy egész délután alatt talán háromszor szereztem meg a labdáját.

Valamiért nagyon megkedveltem Jacket. Egyéniség volt a sok boldog, életművész között. Vagy talán ő volt az egyetlen, akinek céljai voltak...

Írok majd külön a kutyákról is, van egy halom képem róluk. Persze több, mint az emberekről.

Palolemen nem sok minden történt. Fizikailag, történésképp. Ettünk pár igazán jó kaját (pl. Dum allo kashmiri), voltunk Agondán, Chaudiban, és innen mentünk tovább Kalkuttába.

Egy hétig tengerpartoztam, hallgattam Hajnal okfejtéseit az élet dolgairól, lecsendesítettem magam. Meditáltam minden este (hosszabb-rövidebbet) . Sétáltam, gondolkoztam, majd abbahagytam...

Itt szoktam meg valóban, hogy ne érdekeljen, mit gondol/mond rólam bárki.

Aki látott már élőben, nagyjából sejti, milyen jelenség lehetek bikiniben. Otthon talán sosem volt rajtam, a legcédább öltözetem a short-sportmelltartó (ami majdnem trikó), meg némi lányos zavar, merthátugye, nem jó az én testemet nézegetni, még a tükörben sem. Gondoltam én, ez vizuális környezetszennyezés... India ebből is kigyógyított. 

Egy hét tengerpart, eszembe sem jutott csadorban járni (volt aki megtette...) Megbeszéltem magammal, hogy ez kábé a kihagyhatatlan lehetőség. Az első vetkőzés még komoly kihívás volt. Majd belejöttem :) Nem a vetkőzésbe, semmi korhatáros. A tengerpartozásba. A bikinibe. Abba, hogy ne érdekeljen más emberek véleménye rólam. Fárasztó lett volna minden pillantást. vagy számomra érthetetlen nyelven elhangzott, akár sértésként is kezelhető szöveget számon tartani...

Második nap már egészen otthon éreztem magam a pirosra sült bőrömben. 

Zárójelben jegyzem meg, ma tíz kilóval kevesebb súllyal, megkopott barnasággal a tükör előtt ugráltam, hogy mennyire gyönyörű vagyok. India gyógyír, hát mondom én...

Palolem - végre Hajnal

Elindultam Mumbaiból péntek reggel. Felszálltam egy buszra, amiről csak azt tudtam, hogy Goára megy (Goa állati nagy, mint minden Indiában), és Palolem valahol Goán van, és Hajnal valahol Palolemen. Hajrá, szivárvány, fényutat kérek a Hajnalhoz!

Ez olyannyira jól sikerült... de majd később rátérek. Szóval a busz a beígért nyolcra érünk oda (hova is?) helyett odaért kb. tizenegyre. Éjjel tizenegyre, valahová, ahonnan még kétszáz km volt Palolem. Márpedig én Palolemre megyek. Most. Amit a John megspórolt nekem a buszjegyen (köszi mégeccer) , azt bőkezűen eltaxiztam, így még éjjel Palolemre értem. Hajnal aludt, tehát le volt némítva a telefonja, tehát reggel arra ébredt, hogy tizenöt nem fogadott hívása van, három különböző számról... kb. szívrohamot kapott, mert azt sejtette, hogy velem kapcsolatos, de csak remélte, hogy szimplán hülye vagyok és azért nem írtam SMS-t. Amúgy ez tényleg eszembe sem jutott... bocs mégeccer.

Talán fél egy-egy felé már Palolemen voltam, két és fél perc alatt találtam szállást, nagyon olcsón nagyon szépet, és végre aludhattam egyet. Ez rám fért, ne felejtsük el, hogy több, mint huszonnégy órája úton voltam.

A buszozás csodásan telt. A sofőr gondot viselt rám, szólt, hogy mikor hány percre állunk meg, megmutatta hol a mosdó, és gyakran rám nézett a segédje is, hogy megvagyok-e, jól vagyok-e. Mert itt másképp megy a buszsofőrködés is. Egy buszon ketten-hárman is dolgoznak, segítik egymást, de erről később.

A többi emberek nagyjából indiaiak voltak, próbáltak beszélgetni, de az idő múlásával arányosan csökkent a kommunikációs kedvem, szóval itt nem szereztem új barátokat.

Valamikor mellém ült egy fiatalasszony a kisfiával.  Nyűgös kis krapek volt, de nagyon helyes, aranyos. Unta a buszt és unta a meleget. Megértem, én is. Legszívesebben az ölembe mászott volna, és nekem sem volt ellenemre, de anyu eleinte nagyon komolyan vette magát, szóval az ismerkedés még váratott magára. Később azonban anyu rosszul lett, nem jól tűrte a buszt, és bár próbálta fogni alvó kisfiát, így nehezen tudott volna rókázni. Hát mit is tehettem? Felkaptam a gyereket, az ölembe fektettem, észre sem vette, így aludt órákon keresztül... köszönöm, Istenem. Áldott érzés volt számomra egy ismeretlen kisfiút ölelni az indiai éjszakában. Talán emlékszel, miért oly fontos és megható ez nekem...

Megállt a taxi valahol, ez Palolem. Kukk sötét és indiai éjszaka. Az első indiai éjszakám. Egyből lecsapott rám egy hapsi, hogy van kiadó szobája, csak kövessem... nem tudtam eldönteni, ez mennyire jó ötlet, de végül is meg vagyok szivárványozva, szóval miért ne? Állati szép szoba volt, vadi új, állig felcsempézve, minden ragyog és van melegvíz is. Tusolás, alvás... köszönöm.

Reggel felhívtam Hajnalt, most fel is vette, és megbeszéltük, hogy találkozunk az egyetlen könnyen beazonosítható ponton, az útelágazásnál. Odabocogtunk mindketten, az első nagy ölelés itt történt (nem vagyok egy ölelkezős csaj, na...) . Megérkeztem.

Ez volt az én szobám

Ez a fa lenyűgözött. A mögötte látható zöld ház hosszában öt szobás... és nem látszik ki a fa mögül.

Ez Hajnal bungalója volt.