Szubjektív India : 17/03/2017 Kerala

Szombat reggel irány Kerala. Jacob szállása, munkája, és két hét együtt, lássuk, milyenek a hétköznapok. A szállás, hmmm, férfias. Profi focisták, ide még nő nem tette be a lábát, meg is látszik. Persze, ez nem panasz, vendég vagyok itt, hálásan köszönöm a lehetőséget, de mint életstílust, nem tudnám a magamévá tenni. Nem érzek elhivatottságot, hogy megszelídítsem ezt a vad környezetet, ha nekik jó, nekem erre a néhány napra jó lesz.

Imádom Keralát, amit eddig láttam belőle az szép, és forró. Alap a 32 fok, köszönöm, Istenem, aaaaanyira hiányzott már a meleg. Ha meg sem mozdulsz, akkor is szakad rólad a víz, hát ha még erőt veszel magadon, és edzel is egy-egy kicsit minden nap, effektív lesz, meglásd. Alig hoztam ruhákat magammal, s azt is feleslegesen, két hét telt el és minden lóg rajtam. Tavaly tíz kilót hagytam itt egy hónap alatt, s a ruhatáram felét különböző hotelszobákban, minek cipeltem volna tovább? Most is ez lesz, hamarosan vennem kell valamit, így nem mehetek utcára. Jacob futball sortjait hordom, azért elképzelhetitek, ez már valami.

A konyha első pillantásra egy katasztrófa volt számomra. Imádok főzni, és szívesen villogtatnám a tudásom e téren, de: Mint mondottam volt, ez egy férfias ház. Ebből fakadóan a konyha is meglehetősen férfias. Mármint nem koszos, csak üres. Valóban csak a legszükségesebb felszereléseket tartalmazza, úgymint négy lábos, pár tányér, kések, kanalak, villanytűzhely, hűtő. Semmi flikk-flakk, laskaszűrő, reszelő, olló, kistányér… Minimalista, na. A fűszerek: só, chilli, masala, pepperoni. Alkoss, ha tudsz. Hát örömmel jelentem, tudok. Tudok salátát készíteni reszelő nélkül, mert másom sincs, csak időm, és finom, meditatív tevékenység szálkásra szabdalni a répát, káposztát, satöbbit. Tudok lecsót rittyenteni, s meglepetésemre a masala fűszerkeverék passzol bele. Szép lassan azért beszerzek ezt-azt, picit finomítok a stíluson. Jaa, és amint meglesz a recept az isteni afrikai kajákról, igérem, megosztom veletek. Nagyjából mindent be fogtok szerezni hozzá otthon, meglepően hasonlóak az alapanyagok és az elkészítés is ismerős lehet, leszámítva, hogy ők mindenhez megesznek fejenként egy kiló rizst.

Kerala egy gyönyörű, ám zárt világ, Isten saját országának is nevezik. Jake négy éve él itt, és még nem szokták meg, hogy fekete a bőre, úgy nézik, mint egy szökött szkeletont a múzeumból. Engem még a legnépesebb nagyvárosban is megbámulnak, hát még ebben a picike faluban. Na, most hatványozzuk a dolgokat, Jake és Én együtt az utcán. Elég valószínű, hogy hamarosan közlekedési balesetet okozunk. Amint kilépünk az utcára, minden fej felénk fordul, mindegy, milyen járművet kellene kormányozni éppen. Nagyon kedvesen és kíváncsian mosolyognak, ha ott vagyok, a beszélgetés kimerül ennyiben. Amikor Jake egyedül megy valamerre, akkor jön a nagyinterjú, ki a lady, hol a lady, lady, lady. Erre a legegyszerűbbnek azt találta, ha jóllakatja a kíváncsiságukat: Házasok vagyunk, van egy fiunk, aki jelenleg otthon van Afrikában a nagyszülőkkel. Még fényképet is mutatott Favourrol, akivel Mumbaiban találkoztunk. Nagyon hiteles családi képeket. Részemről simán belementem ebbe a színjátékba, számomra kényelmesebb, ha azt gondolják, házas vagyok, mintha elkezdik elemezgetni, hogy mit keresek egy házban öt focistával. I love Kerala. Szerencsére a srácoknak is vág az eszük, egy pillanat alatt átvették a ritmust, szóval mindannyian azt terjesztik mindenfelé, hogy a lady Jake felesége, igen, szerelmi házasság, igen, gyerek is van. Én pedig remekül szórakozom.

Szerencsétlenségemre pont itt jött rám, hogy ruhát kellene venni, nem tudom, miként oldom ezt meg, hiszen itt csak hagyományos indiai női ruházat érhető el. Úgy értem, női póló, vagy farmer a kanyarban sincs, en pedig nem allok keszen, hogz szarit hordjak...