Vipassana

Az ötödik. Az ötödik vipassana tanfolyamon vettem részt, végre Indiában. Hogy miért kell belőle öt? Vagy még több? Sosem ugyanolyan. Arra tanít, hogy a valóságot észleld. Úgy, ahogy van. Nem pedig úgy, ahogy gondolod, hogy van, vagy, ahogy szerinted lennie kéne. Ezt tanítja Tolle, Osho, Buddha, Jézus, és Goenkaji. És gyakorlatilag minden út ide vezet. Maga a tanfolyam meglehetősen szigorú keretek között zajlik. Ingerszegény környezetben, teljes csendben töltesz tíz napot. Nincs beszéd, nincs érintés, nincs szemkontaktus. Meditáció van, napi tíz órán keresztül, este videón megy az előadás a technikáról, és meghatározott időben lehet kérdezni a tanítótól. Két étkezés (Indiában vagyunk, tehát rizs és dahl, és rizs és dahl), este egy kis limonádé, vagy, ha új tanítvány vagy, gyümölcs.  Otthon Magyarországon évente két tanfolyam van, augusztus végén és szeptember elején, jelentkezni és tájékozódni a hu.dhamma.org oldalon lehet és érdemes.

A tanfolyam ingyenes. Nem azért, mert értéktelen, hanem azért, mert felbecsülhetetlenül értékes. A végére te is rájössz, s adhatsz adományt, ha módodban áll és szeretnél. Ha nem tudsz/nem akarsz, semmi gond, senki nem fogja követelni rajtad. Ha úgy érzel, semmit sem kaptál ebben a tíz napban, akkor jogos is. Bár én még nem találkoztam olyannal, aki szerint ez a tíz nap felesleges időpazarlás lett volna. Lehet az, ha azzá tesszük, ha ahelyett, hogy a gyakorlásra koncentrálnánk, rágódunk vagy álmodozunk, végül is eltelik a tíz értékes nap így is.

Semmi más dolgunk nincs ugyanis, mint, hogy megfigyeljük a légzésünket, később a különböző érzéseket. Zsibbadás, fájdalom, viszketés, bizsergés, meleg, hűvös. Bármi. S hogy ez hogyan segít a mindennapi életben? Például, amikor haragszol, és gyakorlod a vipassanát, automatikusan elkezded figyelni a haraggal járó test érzetet. Nekem valahol a gyomrom tájékán van egy forró, szorító érzés. S amire tekintesz, eltűnik – vagyis amint nem arra fordítasz energiát, hogy haragudj, hanem arra, hogy megfigyeld, nem fogsz haragudni tovább. Fokozatosan lecsökken a haragra fordított idő, helyét a megfigyelés veszi át. Majd egy idő után (nem tudom megmondani, kinek mennyi ez az idő) már nem leszel mérges többé. Mert megérted, hogy a haragoddal elsősorban magadnak okozol fájdalmat, kellemetlen érzést. Mert megérted, hogy akire haragszol, ugyanolyan esendő, érző lény, mint te magad. S megérted azt is, hogy a világban a szenvedést megszüntetni a leggyorsabban úgy tudod, ha a magad szenvedésének véget vetsz. A szíveddel érted meg, nincs szükség briliáns intellektusra és egyetemi végzettségre. Egyszerű, világos út ez, és bárki számára elérhető.

Az én életem alapjaiban változott meg az első tanfolyam óta (2013). Aki ismer, tudja, látja a különbséget. Őrült mértékű súlyfeleslegtől váltam meg, csaknem pusztán azzal, hogy a ragaszkodásaimtól, terheimtől, berögződéseimtől megváltam. A mentális és lelki terhek letételével egy időben a fizikai valóságom terhei is leolvadtak. Megváltoztam. Kevesebb hiszti és szappanopera, több őszinte ölelés. Nem vagyok tökéletes. Vagyis dehogynem, az vagyok. De ez még nem az út vége. 

Workaway

Április elsején reggel megszakítottam a semmittevős részt, és elutaztam egy organikus farmra. A www.workaway.info oldalon regisztrálhatsz egy adatbázisba, kb. 6-8 ezer forintnak megfelelő összegért, egy évre. Az oldal funkciója, hogy összehozza azokat, akik szívesen dolgoznának, önkénteskednének - azokkal, akik igénylik ezt a fajta segítséget. Világszerte rengeteg lehetőség van, csak Magyarországon kb. kétszáz (régen néztem, lehet, hogy nincs ennyi, de bőven akad). Bárhová el tudsz menni dolgozni, segíteni, a legtöbb helyen szállás és kaja vár a munkádért cserébe. Néhány igazán karitatív (alulfinanszírozott) alapítvány, iskola egy minimális összeget szokott kérni az ellátásért, de ez korrekt a világ ezen (azon ) részén. Változatos a kínálat, taníthatsz angolt, vagy amihez értesz. Hotelek, éttermek sokszor segítséget kérnek a festésben, vagy szívesen látnak, ha tudsz zenélni. A legtöbb esetben csaknem zéró az elvárás, szinte a jelenléted is elég, és szépen bevezetnek az aktualitásokba. Egyszerű, nem feltétlenül specifikus munkákat kell elképzelni. Ahogy én láttam, a napi munkaidő átlag 5-8 óra, ezért teljes ellátást kapsz. Otthon ez nem nagy biznisz, mondjuk jobb, mintha hajléktalan lennél. De az igazi célja az utazás megkönnyítése, a kultúrák és információk, tapasztalatok cseréje. Gyakorlatilag az útiköltségen kívül nem kell költened semmire, a couch-surfing és a workaway lehetővé teszi, hogy csaknem üres zsebbel is bejárd a világot. Ami tétel, az a repjegy és a vízumok, de gondolj bele, ezen felül nincs hotel, éttermi számla, csak ha úgy döntesz, tartasz egy komfort-pihenőt, vagy megnéznél valami érdekeset, turistáskodnál igazán.

Számomra ez az utazás izgalmasan telik, nem turizmus jellegű, és mégis India. Szerelem…

Szóval elsején délután megérkeztem Madikeribe, ahonnan még 17 km Rajen farmja. Rajen indiai, a felesége Moe japán. Sajnos őt nem volt alkalmam megismerni, mert jelenleg épp Japánban tartózkodik, az év nagy részét Delhiben tölti, üzleti ügyben, de Rajent elnézve fantasztikus csaj lehet. Mindketten gyakorolják a buddhizmust, érett, bölcs, nyugodt emberek. Mármint Rajen biztosan az, ebből gondolom, hogy Moe is. Nem töltenek együtt túl sok időt, és nem hiányolják egymást. Kérdeztem, ez hogyan is lehetséges, hát úgy, hogy ők egymás részei. Számomra ez (jelenleg még) felfoghatatlan. Így szeretni valakit, ehhez az kell, hogy így tudd szeretni magadat is. Nincs hiány, fájdalom, szükség, féltékenység… igazából még féltés sincs. Bizalom van, szeretet van, kölcsönös tisztelet van- és ezt csak abból szűrtem le, amit Rajenen láttam. Nem érdekel, amit elmond. Mármint persze, érdekes és jó vele beszélgetni, de látni őt, ahogyan él, ez többet mond minden szónál.

Apropó szó, itt jegyezném meg, hogy az angolom baromi vicces. A beszélgetések a megvilágosodásról, a vallásról és a globális problémákról nem igazán okoznak gondot. De légy oly bátor, és használj olyan hétköznapi szavakat a jelenlétemben, mint tányér, fazék, seprű, lapát és egyéb mindennapiság, rögtön előveszem a bamba boci tekintetem. Az van, hogy a Vele folytatott csaknem egy éves angol társalgásunk nem szólt ilyesmiről, hogy zárd el a csapot vagy seperj össze, ez online valahogy nem lett volna életszerű. És amikor angol filmet nézel, hogy gyarapítsd a szókincsedet, még véletlenül sem lesz téma semmi, aminek gyakorlati hasznát veszed a kertben. Pl. Bruce Willis szájából még sosem hallottam, hogy: Használhatnám a gereblyét egy percre, kérlek? Hát így. De a túlbecsült világi értékek, vagy a ragaszkodás elengedése, a szenvedés megszüntetése, gyermekkereskedelem, globális felmelegedés és ehhez hasonló nagy szavak csont nélkül értelmezhetők. Ez talán visszavezethető arra is, hogy az érdeklődésem inkább tolódik a magas elméletek, mint a seprű-lapát kérdés felé. Hogy ez jó-e, vagy rossz, ezt hagyjuk rá a természetre, hadd döntse el… eddig életben maradtam, ez mindenestre biztató jel. 

Nézzük hát Rajen farmját: Egy óriási területet vásárolt meg, közvetlenül a karnatakai dzsungel szomszédságában. Óvja, védi a fákat, és általában minden élőlényt. Minden lényt. Egy kedves része a birtokának babérfákkal van tele. A babérokra bors van felfuttatva, közben pedig a kávéültetvény. Itt minden együtt él, összefügg. A növénytársítást mint gyakorlati rendszert alkalmazza. Nem célja meggazdagodni, emberhez méltón élni annál inkább. Itt nincs hulladék, sem maradék. A növények a legnagyobb tisztelettel vannak övezve, csak az lesz kimozdítva a helyéről, aki valóban útban van. Zsebkendőnyi veteményes kertben termeli a bőséges és egészséges zöldségállományt. Állatokat nem tart, vagyis él itt két kutya, Szufi és Koj, de csirke, marha, kecske nem. A kávét és a borsot – valójában mindent – kétkezi munkával művel és arat. A szerszámok katasztrofálisak, tompák, töröttek, a munka mégis halad. Van egy olyan érzésem, hogy a hangsúly nem azon van, mennyit végzünk. Rajen sokkal inkább törődik velünk, mintsem a farmmal, és ez egy öngerjesztő folyamat, megháláljuk a törődést, és valami igazán jó alakul ki belőle. A kávénak most nincs szezonja, de azért láttam néhány szemet, meg is kóstoltam, olyan, mint a friss kókusz. Borsot viszont szedtem, az sem most érik, de egy tő valahogyan kimaradhatott, mert dugig volt hatalmas, zamatos zöld borsszemekkel. Leszedtük, megkóstoltuk, megpróbálom körülírni: A szűrt napfényen, melegben haragoszöldre érett, duzzadó borsszem először lágyan hatol a szádba, átcsusszan a fogaid között, játékosan szalad körül a nyelveden. Végül veszed a bátorságot, ráharapsz. Az érzékeid egy szemvillanás alatt felélednek, ahogy a sosem tapasztalt fűszeres, lágy és mégis éles íz elomlik. Kábé mintha világéletedben elégedetten használtál volna egy vibrátort, és most van alkalmad megtapasztalni, milyen egy igazi férfi ölelése. Ilyesmi a különbség a feketebors és a frissen szedett zöld között.

Itt nem nagyon élnek vadállatok, mármint egyre inkább nem. Ami biztos, hogy találtunk egy skorpiót az egyik gumicsizmában, Szufi lábát kikarmolta egy leopárd, és a kávéültetvényre vezető ösvényen egy nagy kupac elefántkaki szárad. Sajnos a cuki elefánttal nem találkoztam, Rajen szerint ez egy pozitív dolog az életemre nézve, ugyanis ha mégis összefutunk, ez a bejegyzés sosem születik meg.

Van még egy csuda náció a dzsungelben, a szentjánosbogarak népes és színes családja. Az erdő olyan éjjel, mint Budapest teljesen kivilágítva.

Megemlékeznék még Rajen konyhájáról is, ami tipikus indiai fogásokat rejt, némi japán beütéssel vegyítve. Minden étkezés rizs és valamilyen dahl, óriási ízélmény, a friss fűszerek utolérhetetlen varázsa. A kedvencem például a frissen szedett és olajban felforrósított, majd a kész ételbe belefőzött curry levél lett. Míg a többiek a tányér szélére kotorták, én direkt vadásztam rájuk. De például a paneert (ecettel kicsapott sajt) is fel lehet dobni némi cukorral és rummal. A titok, hogy ne szűrd le, hanem keverd el a levével és egy rumos pohárkrémet/krémsajtot kapsz. Meglepő, de jó. Aztán ott a frissen szedett guava, mangó, jackfruit- csupa nekem új és ismeretlen íz. Arról nem is beszélve, hogy találtam egy gyümölcsöt, aminek krizantém íze és illata van. Kívülről pont olyan, mint egy alma, belül egy hatalmas mag található, a többi pedig virágbolt jellegű gyümölcshús. A neve „I don’t know”, vagyis „nem tudom”. Ez lehet a hivatalos megnevezése, mert a jelen lévő tíz személyből tíz válaszolta a kérdésemre ugyanezt, egymástól térben és időben függetlenül. Azt pedig, hogy mégis mikor ettem krizantémot, ne firtassuk. Talán valami homályos gyermekkori trauma lehet…

Kanada, USA, Csehország, Magyarország, Olaszország, India. Németország ekkora már továbbállt... Komolyan, ha mostanság divatosan szeretnél kilépni a komfortzónádból, és szeretnéd ezt olcsón kipróbálni, a workaway a te lehetőséged is.

Előtte (m)...

Utána (m)...

Emlékeztek a kiskedvencek titkos életére? Na, itt leforgathatjuk a rovarok titkos életét. Képzeld el, amint éjjel benyitsz a fürdőszobába. Sötét van, mert az áramfejlesztő már rég megpihent, csak a zseblámpád által megvilágított apró fénykörre fókuszálsz. Amibe lépésről lépésre belesétál egy-egy rovar. Jó esetben bazi csótány, szöcske, béka (nem rovar, tusdom), rosszabb esetben pók. az az izmos, rántanivaló fajta. Elképzelted? Jó mulatást...

Nemzetközi multikulti krumpli est. Német krumplisaláta. cseh tócsni, magyar krumplis lángos, Amerika különcködött, kanadai fahéjas keksszel és amerikai pitével. Nyamiiiiiii 

Hát ő így az ablakban múlatja az időt. 

Végre ez is eljött: a fiúk elvittek egy meccsre

Mindenki engem bámult, amikor megérkeztünk a pályára. Az egyetlen európaiként voltam jelen aznap este, egy fickó megpróbált meginterjúvolni, de a honnan jöttél és kinek szurkolsz-on túl nem jutottunk, az óriási zaj miatt. Tíz félelmetesen nagy hangszóróból bömbölt a bemondó, valószínűleg fontos információkat. Azért gondolom, hogy fontos lehetett, mert elismételte kb. ötvenszer a meccs előtt, malayalam nyelven. Ha még nem hallottál senkit malayalam nyelven beszélni, elmondom, hogyan tudhatod meg a legegyszerűbben, milyen is az: Fogj egy üres lábost, tegyél bele két-három kanalat, majd rázd erősen egy darabig. Na, ilyen. És ezt hallgattam egy félóráig, a tíz félelmetesen nagy hangszóróból. Szerencsére nem én voltam az egyetlen nő a meccsen, néhány helyi asszony is megtisztelte a jelenlétével az eseményt. Közéjük telepedtem, széles mosollyal fogadtak, de sajnos nem beszéltek angolul, így szép csendben élveztük a meccset. Vagyis nem, mert szerencsémre a nekem megfelelő szurkolótábor közepébe ültem, úgyhogy amikor helyzet volt, vagy gól volt, együtt tapsoltunk. Én azért visítottam is, amin ők nevettek. Természetesen Ő lőtt egy fergeteges gólt, az ő stílusában, két perccel a meccs vége előtt. Ez kispályás meccs volt, 7-7 játékossal és 30 perces félidőkkel. Azt mondja azért, mert a pálya nem túl jó minőségű, és az időjárás túl meleg. Én nem értek a focihoz, nem is szeretem, de bizonyos romantikus indokok rá tudnak venni, hogy élvezzem. Az tény, hogy a meccs kezdete után két és fél perccel csurgott róluk a víz, de kitartóan és gyorsan futottak. Ez India, a kormány nem költ túl sokat arra, hogy minden pálmafa alatt stadiont húzzanak fel. (Khm!) A pálya leginkább salakpályára emlékeztet, a nézőtér pedig fából és bambuszból összetákolt lelátó. Nem rossz, a helyi kupáknak megfelel, a csilli-villi focipályákon a nagy meccseket játsszák. A második félidőben ugye csere van, és mivel tudtam, hogy lőni fog legalább egy gólt, átmentem a másik oldalra. Amivel nem számoltam, az az, hogy ott ülnek az ellenfél szurkolói. Ennek következtében, amikor az ominózus gól, (és a másik, amit nem ő lőtt) megtörtént, én felvisítottam, ugráltam, tapsoltam. Rögtön ezután világossá vált számomra, hogy nem jó helyen vagyok, elég volt látni, ahogy rám néznek a kedves ellendrukkerek. Volt azonban közöttük egy picike kislány, ő igazán megértett engem, és csillogó szemmel örült a boldogságomnak. A meccs után a csapat megválasztott kabalának, mert szerintük a fiúk sokkal jobb formában vannak és sokkal jobb a szerencséjük, amióta körülöttük vagyok. Elszontyolodva vették tudomásul, hogy másnap reggel elutazok két hétre.