Február 25-én délben elköszöntem Hajnaltól, és nélküle folytattam tovább az utazást. Meg voltam ijedve, és vártam is nagyon, hogy kipróbáljam magam és frissen szerzett tudásomat. Megtanultam tőle az alapvető készségeket, úgy mint taxit fogni, szobát keresni, kaját szerezni, megszólalni angolul és nem befosni, minden megoldódik végül. India ilyen, van egy terv, aztán alakul valami, valahogy. Az időt jobb rugalmasan kezelni, a kajában meg lehet bízni, a csodák pedig az út szélén várják, hogy észrevegyük őket. Hazafelé a reptéren Richard nevű alkalmi kávézó és hajnalig várakozó társam osztotta meg velem azon felfedezését, hogy ha Indiában minden megtörténhet, akkor a világon bárhol is. Igaza van, egyébként.
Darjeelingből foglaltam egy buszjegyet Gayaba, onnan pedig Bodhgayaba terveztem menni. A busz elvileg négykor indult és reggel nyolcra ért Gayaba. (Rugalom!!!) A busz hétkor indult el Siliguriból. Volt tehát pár órám Siliguriban, körülnézhettem volna, de Siliguri egy retkes szemétdomb, már amennyit én láttam belőle, nem volt ingerem felfedezni, ittam pár chait, olvasgattam, néztem az embereket és vártam. A buszhoz menet felfigyeltem egy kisfiúra, aki egy nagy zöld reklámszatyorral szaladgált fel és alá körülöttem, fura volt. Nem tévedtem, abban a pillanatban, amikor felléptem a buszra, belenyúlt a zsebembe. Magyarul üvöltöztem vele, hogy már figyelem egy ideje, jobb lesz ha elhúz a francba, mert én most megijedtem, és ki tudja, mit teszek, ha még jobban megijesztenek. Kölcsönössé vált a kapcsolatunk, ő is megijedt tőlem és sűrű bocsánatkérések közepette lefarolt a buszról. Basszus, volt vagy tíz éves...
Aznap nem sokat aludtam. este tízkor megállt a busz valahol, lehet menni pisilni , Korom sötétben, egy fél focipályányi pöcegödör mellett volt vagy tíz budi, ebből nyolc férfiaknak. Vagyis ajtó ezeken nem volt. A pasik hamar elintézték a dolgot, mi nők vártuk a kis sorunkat türelmesen. Valószínűleg egy egész bejegyzést fogok egyszer szentelni a vécéhasználatnak, megéri, meglátjátok...
Busz tovább, az idő telik, reggel van, de semmi sem utal arra, hogy Gaya közelében lennénk. Fél nyolckor megálltunk Patnaban. Azt még én is tudtam, hogy Gaya innen még 100 km, Bodhgaya kb. 120km. Mondom a fickónak:
- Ez Patna.
-Az.
-De én Gayaig vettem a jegyet.
-Hát menjél Gayaba.
-De én tőletek vettem a jegyet.
-És?
-És el fogsz vinni Gayaba...
Futottunk pár kört, megunta és felrakott egy buszra, ami szívből reméltem, hogy Gayaba megy.. Útközben viszont meghallottam, hogy Bodhgayat emlegetik, innentől már könnyű dolgom volt. Fáradt voltam, pisilnem kellett (este tíz extrém rég volt...) , nem esett nehezemre elveszett-nekikeseredett turista képet vágni, és időnként tanácstalanul megkérdezni a kalauzt: Bodhgaya???
Ő is rám unt. Beértünk Gayaba, le akartam szállni a vasútállomásnál, hogy majd én valahogy eljutok Bodhgayaba, ha már ilyen nehéz és fárasztó sorsot szánt nekem az élet... persze nem hagyták, kiderült, hogy el tudnak vinni odáig. Milyen kedves.
Az lett a vége, hogy péntek délben megállt a busz egy bekötőútnál, lepakoltak róla, végigmutatott a csávó az úton, marha messze látszott valami település: Bodhgaya, szia... -Kösz a fuvart.
Röpke 24 óra alatt eljutottam Darjeelingből Bodhgaya bekötőútjáig... (622km) Hát kérdezd már meg, csoda-e, hogy rajongok Indiáért???? Ugye varázsos hely?!
Persze ez csak panaszkodásnak tűnik, mert egyébként élveztem az utat, a látványt, az embereket...
Harminc métert sétáltam, mikor felvett egy riksa, azt mondta 50 rupiért bevisz, jó lesz. Bevágódtam a riksa hátuljába, már csak zuhanyozni és aludni vágytam. Mikor megálltunk, a másik riksás csak húsz rupit kért, ezt oda is adtam, ekkor ért oda az előző, hogy ötven. De mondom, ez húszat mondott, ott van. A versenyző lekevert egy jóízűt B-nek, én meg elsétáltam... ha már le akart húzni, beszélte volna meg a kollégájával is. Újabb harminc méter séta után lefékezett mellettem egy motoros srác, hogy szobát keresek-e? Ennyire látszik??? Mert tud egyet olcsón. Van wifi és meleg víz is. Érdekel? Érdekel...
Tata sumo, tetején a zsákom
ami szép, az szép
Villogva jött mögöttünk lefelé a hegyről. Gondoltam, nincs sok esélye, előzni nem lehet, jajj.
Megálltunk kávézni egy kis étteremnél, lehúzódott a mentő is, kiszállt belőle vagy öt turista, meg a sofőr.
Megebédeltek, megkávéztak, majd villogva tovább hajtottak... India :)
Egyszer csak Ő tűnt fel az út mellett. Egyik szemem nevet, mert láthattam egész közelről. A másik pedig sír. Ha jobban megnézed, áll a füst mögötte, kojtorog az erdő, a gaz... és az egész ország.
Siliguri...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése