Elindultam Mumbaiból péntek reggel. Felszálltam egy buszra, amiről csak azt tudtam, hogy Goára megy (Goa állati nagy, mint minden Indiában), és Palolem valahol Goán van, és Hajnal valahol Palolemen. Hajrá, szivárvány, fényutat kérek a Hajnalhoz!
Ez olyannyira jól sikerült... de majd később rátérek. Szóval a busz a beígért nyolcra érünk oda (hova is?) helyett odaért kb. tizenegyre. Éjjel tizenegyre, valahová, ahonnan még kétszáz km volt Palolem. Márpedig én Palolemre megyek. Most. Amit a John megspórolt nekem a buszjegyen (köszi mégeccer) , azt bőkezűen eltaxiztam, így még éjjel Palolemre értem. Hajnal aludt, tehát le volt némítva a telefonja, tehát reggel arra ébredt, hogy tizenöt nem fogadott hívása van, három különböző számról... kb. szívrohamot kapott, mert azt sejtette, hogy velem kapcsolatos, de csak remélte, hogy szimplán hülye vagyok és azért nem írtam SMS-t. Amúgy ez tényleg eszembe sem jutott... bocs mégeccer.
Talán fél egy-egy felé már Palolemen voltam, két és fél perc alatt találtam szállást, nagyon olcsón nagyon szépet, és végre aludhattam egyet. Ez rám fért, ne felejtsük el, hogy több, mint huszonnégy órája úton voltam.
A buszozás csodásan telt. A sofőr gondot viselt rám, szólt, hogy mikor hány percre állunk meg, megmutatta hol a mosdó, és gyakran rám nézett a segédje is, hogy megvagyok-e, jól vagyok-e. Mert itt másképp megy a buszsofőrködés is. Egy buszon ketten-hárman is dolgoznak, segítik egymást, de erről később.
A többi emberek nagyjából indiaiak voltak, próbáltak beszélgetni, de az idő múlásával arányosan csökkent a kommunikációs kedvem, szóval itt nem szereztem új barátokat.
Valamikor mellém ült egy fiatalasszony a kisfiával. Nyűgös kis krapek volt, de nagyon helyes, aranyos. Unta a buszt és unta a meleget. Megértem, én is. Legszívesebben az ölembe mászott volna, és nekem sem volt ellenemre, de anyu eleinte nagyon komolyan vette magát, szóval az ismerkedés még váratott magára. Később azonban anyu rosszul lett, nem jól tűrte a buszt, és bár próbálta fogni alvó kisfiát, így nehezen tudott volna rókázni. Hát mit is tehettem? Felkaptam a gyereket, az ölembe fektettem, észre sem vette, így aludt órákon keresztül... köszönöm, Istenem. Áldott érzés volt számomra egy ismeretlen kisfiút ölelni az indiai éjszakában. Talán emlékszel, miért oly fontos és megható ez nekem...
Megállt a taxi valahol, ez Palolem. Kukk sötét és indiai éjszaka. Az első indiai éjszakám. Egyből lecsapott rám egy hapsi, hogy van kiadó szobája, csak kövessem... nem tudtam eldönteni, ez mennyire jó ötlet, de végül is meg vagyok szivárványozva, szóval miért ne? Állati szép szoba volt, vadi új, állig felcsempézve, minden ragyog és van melegvíz is. Tusolás, alvás... köszönöm.
Reggel felhívtam Hajnalt, most fel is vette, és megbeszéltük, hogy találkozunk az egyetlen könnyen beazonosítható ponton, az útelágazásnál. Odabocogtunk mindketten, az első nagy ölelés itt történt (nem vagyok egy ölelkezős csaj, na...) . Megérkeztem.
Ez volt az én szobám
Ez a fa lenyűgözött. A mögötte látható zöld ház hosszában öt szobás... és nem látszik ki a fa mögül.
Ez Hajnal bungalója volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése