Leszálltam Mumbaiban, helyi idő szerint valamikor hajnalban. A mumbai reptér meseszép, és óriási. Egy rövid, alig félórás gyaloglás után következett egy csaknem félórás sorban állás, mert ki kell tölteni egy kis cetlit, hogy beengedjenek az országba. Ebben a sorban állt mögém John, aki éles megfigyelőkészséggel rögtön kiszúrta, hogy turista vagyok, és először a nagy Indiában. Rém büszke volt, hogy életem első turistás élményét épp az ő országában kívánom megélni.
Amikor kiszabadultunk a sorból, segített megkeresni a táskám, a sajátját, és elkérte a naplómat, hogy a hátuljába felírjon egy sor fontos dolgot Indiáról.
Aztán látta, hogy ezzel nem vagyunk előrébb, mert nagyon fáradt voltam, és csak egy dolgot tudtam: nem akarok egyedül bóklászni Indiában.
Úgy volt, hogy Hajnallal Mumbaiban találkozom, de pár nappal korábban írt, hogy beteg, nem tud elém jönni, és ha látni szeretném, menjek el nyugodtan Palolem beachre, nyugis kis tengerpart, ő kiheveri a betegségét, én akklimatizálódom, és együtt elmegyünk Kalkuttába, majd Darjeelingbe. Jó terv, de én akkor máris mennék, nem akarok Mumbaiban rostokolni. Mumbai állati nagy, és nem is érdekel...
Megosztottam a tervem Johnnal, aki vérbeli indiai férfiként azonnal meg is akarta oldani a problémát, nem mondom, sikerrel. Egy órán belül talált nekem egy buszt (tripla leszúrt rittberger), vett nekem egy jegyet (az én hazámban, az én vendégem vagy...) kaját és vizet, és a sofőr lelkére kötötte, hogy vigyázzon rám.
Ő volt az első angyal Indiában, és ezek aztán kézről-kézre adogattak engem, legyetek áldottak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése