Ez egy rövid bejegyzés is lehetne, mert a harmincnyolcból húszat átaludtam...
De azért mesélek.
Vonatjegyet venni Indiában nem annyira egyszerű. Kimész az állomásra, megkeresed a megfelelő ablakot. Kitöltöd a nyomtatványt, nem érted mit akarnak mondani neked, nem is vagy biztos benne, mit is akarsz... szóval én nem vettem jegyet Indiában, a könnyebbik utat választva mindig utazási irodákra bíztam magam. Ez pofon egyszerű ugyanis. Bemész, elmondod mikor és hová szeretnél menni, ő megnézi, mivel lehet, foglal jegyet, amikorra tud és utazhatsz. A jegy árára valamennyit rátesz, nyilván, de megspórolja neked a sorban állást, kiutazást az állomásra, vissza, szóval a kényelemért és a pontosságért fizetsz.
Nekem csak jó tapasztalataim vannak ezzel a módszerrel, mindenhol kaptam jegyet, oda ahová akartam, normális áron, és sikeresen el is jutottam A-ból B-be.
Na, de Kalkuttába megyünk épp Goáról.
A vonat Madgeonból reggel hét körül indult. Hajnal szerint a vonaton kulcskérdés, hogy felső ágyat foglalj, mert az a legtutibb. Igaza is van, a felső ágy az egy biztos támaszpont, éjjel-nappal kényelmesen utazhatsz, és nem háborítja senki a személyes teredet. A középső az igazi szívás, mert ugye le van hajtva egész nap, szóval nincs is. Az alsón ülnek a kedves útitársak, az sem használható feküdni, majd csak ha mind megegyeztek a közös alvási szándékban. Felsőágyasnak lenni királyság.
Ültem lent egy kicsit, hogy nézzem az elsuhanó tájat. Próbáltam fényképezni, de robogó vonatból...
Inkább kifeküdtem hát, és kiolvastam a Beszélgetések Istennel első kötetét. Akkor és ott a lehető legjobb választás volt ez a könyv.
A vonat egy csodás és különleges világ Indiában. Nem különösebben tiszta, de nem zavaróan koszos. A mennyezeten baromi nagy ipari ventilátorok mennek 0-24-ben, és még huzat is van, mert összes ablak nyitva. Nappal a por, éjjel a füst ömlik be.
Ezzel együtt a vonat vonzó és számomra lenyűgöző egyben. Ezek az emberek a talpukra estek, az bizonyos. Minden állomáson felszáll valamilyen kajaárus, és üvöltve kínálja a portékáját míg az el nem fogy. Szamósza, chai, coffe, és egy csomó számomra értelmezhetetlen kaja neve, üvöltve. Friss, hűtött ásványvizet és gyümölcsöt is hoznak. Nekik eladó, nekünk kényelmes. A vonaton szerettem bele a szamószába és a chaiba is igazán itt. A szamósza kis háromszög alakú, krumplival töltött táska, olajban kisütve, méregerős zöld csilivel adják. A chai pedig édes, fűszeres, tejes fekete tea (jó esetben... a chai fogyasztás alja a forró cukros tej, amihez ad a csávó egy teafiltert... de van az a pont, amikor ez is jól esik)
Az ágy kényelmes, nekem nem volt zavaró a hangzavar sem túlságosan. Én ha alszok, akkor ott alvva van kérem. Bár az első vonaton töltött éjszakám azért nem a békés alvásról szólt. Szokatlan, ismeretlen élmény, minden zajra felriadtam, minden mozdulatomra felébredtem. Eltelt valahogy az éjszaka, és még mindig több, mint tizenkét óra volt hátra az útból.
Volt időm megfigyelni az útitársakat, bár ekkor még nem beszélgettem velük. Minek, hiszen ott volt Hajnal, akivel magyarul is beszélhettem. Nem kellett megerőltetnem magam, ha kommunikálni akartam.
Csodáltam ezeket az indiai családokat. A nők végtelen türelmét. Az apukák találékonyságát, amivel harmincnyolc órán keresztül lekötötték a velük utazó dedek figyelmét. Nem volt nyavalygás és gyereksírás, tényleg odafigyeltek egymásra és igazán szórakoztatóan csinálták. A kedvencem egy rózsaszín Ferrari pólós apuka volt, egy kicsike, talán két és fél éves lánykával. Anyuka is ott volt, megosztották a feladatot, de apa nagyon élvezte, hogy a kislány csüng rajta. Talán folyton dolgozik, és ez a harmincnyolc óra volt a közös idejük? Talán ha tehetné, minden percét vele töltené? Én nem kérdeztem, csak figyeltem őket. Kedvesen, figyelmesen bánt a feleségével, az asszony legalább annyit tudott aludni, mint én. A legszebb kép számomra az volt, amikor apa félig ülve figyelte a tájat, a kislány az ölébe bújva aludt, a felesége pedig a kinyújtott lábához bújt. Csodásan összetartozónak éreztem őket...
Persze tisztában vagyok vele, hogy nem szentek. Ők is emberek. De szeretem idealizálni Indiát és az ott élőket. Szívem joga.
Az ágyam.
Ipari ventillátorok, ágyak, kosz és zsúfoltság
Remélem megbocsátja nekem, hogy kiraktam a képét...
Jól sikerült tájkép
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése