Elszúrtam a vonatfoglalást, nem mentem el Jodhpurba, így maradt egy csomó - csomó időm Jaipurban ülni, sétálni és ülepíteni magvas gondolataimat. Itt ahhoz vannak szokva, hogy a turista tíz előtt ki sem dugja az orrát. Tíz után meg őrült meleg van. Igazi, tökéletes bolondnak néztek, hogy hajnali nyolckor (!) sétálni indultam. Egyedül. Gyalog. Nem is olyan egyszerű, mert ötlépésenként megállítanak, hogy szálljak be valamilyen járműbe. Biciklis riksa, riksa, taxi, bármi, csak ne gyalogoljak. Pedig annyira szeretek sétálni, egyedül lenni, ámulni, élvezni a színeket, szagokat, hangokat. Tapintani. Belélegezni. Megkóstolni. Betérni valahová, inni egy chait, enni az utcán, tehenet, kutyát simogatni.
Ha valahogy sikerül felépíteni magad köré a "márpedigénmostsétálnifogok" aurát, akkor nyert az ügy. Onnantól kezdve békén hagynak a gépesített indiaiak, jönnek a gyalogosok. Beinvitál a boltjába a kereskedő, nézz, vásárolj, beszélgess. Honnan jöttél? Mióta vagy Indiában? Hogy tetszik? Már mész haza? Csak egy hónapot voltál? Miért nem maradsz tovább? Magyar vagy? Budapest? Egyedül utazol? Ezt mindenki megkérdezi. Aki kedves, és érdeklődő, azzal lehet tovább menni, izgalmas beszélgetések születhetnek.
Itthon, Sarkadon elég megszokott, hogy utánam ordítanak az utcán, s nem feltétlenül szívmelengető közléseket tesznek. Indiában is utánad ordítanak, leginkább azt, hogy "Isten hozott Indiában!!!" Széles, vakítóan fehér mosollyal.
A rendőrök mindannyian, kivétel nélkül kedvesen és segítőkészen vigyorogtak rám. Előre köszöntek, és bárhányszor kértem a segítségüket, nem csalódtam. Később, Mumbaiban a vasútállomáson ülve pedig azt vettem észre, hogy szinte kerülgetnek, féltenek a mumbai éjszakától, és fellélegeztek, mikor látták, hogy elhagyom az objektumot. Mindenütt ott vannak, pisztoly, gumibot, gyakran gépfegyver, és a ragyogó mosoly. Ez az alapfelszereltség. Nem láttam rajtuk rosszindulatot, végzik a munkájukat. Az embereken sem láttam, hogy terhes lenne a számukra a sok ellenőrzés, fémdetektor, táskamustra. Kérdeztem is, hogy mit gondolnak róla: azt, hogy az ő érdekükben történik mindez. Sokkal jobb megmotozva élni, mint büszkén fennakadni egy terrorakcióban.
Amiről már sokat meséltem, az a biztonságérzet. Hogy ez belőlem fakad-e, azt nem tudom biztosan. Azt hiszem, szerepem van benne. Bizalommal fordulok az élet felé nap mint nap, és az élet erre bizalommal is reagál.
Érdekes, nőkkel, asszonyokkal egyszer sem bandáztam, csak férfiakkal. Ennek több oka is lehet. A riksások, taxisok, idegenvezetők férfiak. Nyitottan, barátságosan fordulnak felém, én pedig élek az alkalommal. Aztán még az is közrejátszik, hogy a nők nem beszélnek olyan jól angolul, mint a férfiak. Valamint nem is bandáznak csak úgy, általában csoportban mozognak, és egymással vannak elfoglalva. Anil családjában tudtam csak beszélgetni pár szót, de leginkább activytiztünk, és játszottunk a gyerekekkel. A szeretet az közös nyelv, a babanyelv is.
Krishna mesélt a feleségéről, a családjáról. Lévén férfi, osszuk el kettővel, de azt mesélte, hogy az ő felesége boldog és kiteljesedett a gyereknevelésben. Semmi más vágya sincs, mint anyaként élni, inget vasalni és friss csapátit sütni a hajnal egykor hazatérő férjének. Előre eltervezett házasság az övék, és elmondása szerint szeretik egymást. Nemrégiben született a harmadik gyerekük.
Mesélt a karmáról. Minden cselekedetének mögöttes tartalma - legalábbis elmondása szerint- az, hogy milyen módon befolyásolja ez a karmáját. Érdekes. Velem korrekt volt, láttam a vendégkönyveit, a többi turisták is jókat írtak róla. Persze nem élek vele, nem látom, otthon milyen, de az sugárzik belőle, ami a többi indiaiból: nyugalom és szeretet.
Tőle tudom azt is, hogy amit terveztem tetkót, tiszteletlenség lett volna a lábamra varratni. Így került a vállamra, magasabb rendű helyre. Krishna szerint Shiva most már mindig velem lesz, szerintem eddig is velem volt. És bárhogy nevezzük, épp oly Isteni az Isteni. Köszönöm, Shiva. Egyébként őt sokszor láttam már meditációban, régóta kíséri az életem.
Egyik nap sörözni is voltunk, mert elvitt a gurujához, és a fickó annyira kiborított, hogy sírva fakadtam az utcán. Erre Krishna azt találta megoldásként, hogy bemenekített egy étterembe, sört, cigit hozatott, a csipsz és a csilliszósz alanyi jogon járt mellé. Ezóta dohányzom újra.
Nem mondott a semmi olyat, amit ne tudtam volna. Banális, általános érvényű igazságok. Kb. az európai nők 70%-ra rá lehet húzni. Mégis, olyan aurája volt a fickónak, és úgy nézett a szemével... Még akkor sem szeretem, ha vadidegenek az arcomba tolják a tiszta és egyszerű igazságot, ha korábban is tudtam róla. Mert ha már más is tud róla, és még szembesít is egy-két dologgal, akkor már nem hazudhatok tovább magamról magamnak. Érthető ez így?
Na, ezt megoldandó, konstruktívan sörözni kezdtünk. Nem is ettem aznap, nem is voltunk sehol. Késő délutánig söröztünk, aztán visszamentünk a hotelbe, de nem akart egyedül hagyni, szóval még a kertben beszélgettünk egy-két chai mellett. Este elvitt egy bárba is, valami nagyon csilli, nagyon cuki tetőteraszos helyre, élőzene, és még egy sör. Ezek az indaiak nagyon tudnak élni. Minden olyan laza, olyan nagyvonalú, és minden a bizalomra épül. Legalábbis számomra ezt jelentette, hogy egy vadidegen fickóval söröztem éjjel Jaipurban.
Volt szerencsém teázni is, Krishna nagybátyja, Chand fuvarozott a Shiva fesztiválkor. Szép volt, de sem a zene, sem a kaja nem érdekelt különösebben, szóval beültünk egy teára az egyik haverjához. Tudom, már unjátok, szóval nem fogok hosszan áradozni a fickókról és az ő mentalitásukról. Chand inkább hódolt a földi élvezeteknek, wiszki, csavart cigi és valami rágcsálnivaló formájában. A másikat talán Sunnynak hívták, egy velem egyidősnek tűnő üzletember féle. Kérdeztem, hogy lehetséges lenne-e ugyanez a felállás, csak úgy, hogy egy indiai csajjal beszélgetnek? Egyszerre vágták rá, hogy az ki van zárva. Mert a hagyomány és a kultúra nem engedi. Nem tudom, mennyire élveznék indiai nő lenni, valószínűleg nem annyira. A szokásos témák: Hit, Isten, vallás, hagyomány, család, kultúra. Kimeríthetetlen lenne, jajj, tanuljak meg már rendesen angolul...
Ami még kimondottan tetszik, két hónapja jöttem haza Indiából, és ők még írogatnak néha. Helló, hogy vagy, mikor jössz vissza? Chandnak azóta volt egy szívrohama, lehet, hogy a wiszki és a bitangerős cigije nem volt annyira jó választás. Krishna állati büszke a legkisebb fiára. Anil folytatja a fősulit. Ravi gondoskodik a gyerekekről. Nem nagy dolgok, de egy pici kapocs Indiához.
Jaipurból március 8-án dél körül indultam tovább. A cél Mumbai, Colaba, néhány látnivaló és végül a reptér. Elmesélem majd, jó?
Ha valahogy sikerül felépíteni magad köré a "márpedigénmostsétálnifogok" aurát, akkor nyert az ügy. Onnantól kezdve békén hagynak a gépesített indiaiak, jönnek a gyalogosok. Beinvitál a boltjába a kereskedő, nézz, vásárolj, beszélgess. Honnan jöttél? Mióta vagy Indiában? Hogy tetszik? Már mész haza? Csak egy hónapot voltál? Miért nem maradsz tovább? Magyar vagy? Budapest? Egyedül utazol? Ezt mindenki megkérdezi. Aki kedves, és érdeklődő, azzal lehet tovább menni, izgalmas beszélgetések születhetnek.
Itthon, Sarkadon elég megszokott, hogy utánam ordítanak az utcán, s nem feltétlenül szívmelengető közléseket tesznek. Indiában is utánad ordítanak, leginkább azt, hogy "Isten hozott Indiában!!!" Széles, vakítóan fehér mosollyal.
A rendőrök mindannyian, kivétel nélkül kedvesen és segítőkészen vigyorogtak rám. Előre köszöntek, és bárhányszor kértem a segítségüket, nem csalódtam. Később, Mumbaiban a vasútállomáson ülve pedig azt vettem észre, hogy szinte kerülgetnek, féltenek a mumbai éjszakától, és fellélegeztek, mikor látták, hogy elhagyom az objektumot. Mindenütt ott vannak, pisztoly, gumibot, gyakran gépfegyver, és a ragyogó mosoly. Ez az alapfelszereltség. Nem láttam rajtuk rosszindulatot, végzik a munkájukat. Az embereken sem láttam, hogy terhes lenne a számukra a sok ellenőrzés, fémdetektor, táskamustra. Kérdeztem is, hogy mit gondolnak róla: azt, hogy az ő érdekükben történik mindez. Sokkal jobb megmotozva élni, mint büszkén fennakadni egy terrorakcióban.
Amiről már sokat meséltem, az a biztonságérzet. Hogy ez belőlem fakad-e, azt nem tudom biztosan. Azt hiszem, szerepem van benne. Bizalommal fordulok az élet felé nap mint nap, és az élet erre bizalommal is reagál.
Érdekes, nőkkel, asszonyokkal egyszer sem bandáztam, csak férfiakkal. Ennek több oka is lehet. A riksások, taxisok, idegenvezetők férfiak. Nyitottan, barátságosan fordulnak felém, én pedig élek az alkalommal. Aztán még az is közrejátszik, hogy a nők nem beszélnek olyan jól angolul, mint a férfiak. Valamint nem is bandáznak csak úgy, általában csoportban mozognak, és egymással vannak elfoglalva. Anil családjában tudtam csak beszélgetni pár szót, de leginkább activytiztünk, és játszottunk a gyerekekkel. A szeretet az közös nyelv, a babanyelv is.
Krishna mesélt a feleségéről, a családjáról. Lévén férfi, osszuk el kettővel, de azt mesélte, hogy az ő felesége boldog és kiteljesedett a gyereknevelésben. Semmi más vágya sincs, mint anyaként élni, inget vasalni és friss csapátit sütni a hajnal egykor hazatérő férjének. Előre eltervezett házasság az övék, és elmondása szerint szeretik egymást. Nemrégiben született a harmadik gyerekük.
Mesélt a karmáról. Minden cselekedetének mögöttes tartalma - legalábbis elmondása szerint- az, hogy milyen módon befolyásolja ez a karmáját. Érdekes. Velem korrekt volt, láttam a vendégkönyveit, a többi turisták is jókat írtak róla. Persze nem élek vele, nem látom, otthon milyen, de az sugárzik belőle, ami a többi indiaiból: nyugalom és szeretet.
Tőle tudom azt is, hogy amit terveztem tetkót, tiszteletlenség lett volna a lábamra varratni. Így került a vállamra, magasabb rendű helyre. Krishna szerint Shiva most már mindig velem lesz, szerintem eddig is velem volt. És bárhogy nevezzük, épp oly Isteni az Isteni. Köszönöm, Shiva. Egyébként őt sokszor láttam már meditációban, régóta kíséri az életem.
Egyik nap sörözni is voltunk, mert elvitt a gurujához, és a fickó annyira kiborított, hogy sírva fakadtam az utcán. Erre Krishna azt találta megoldásként, hogy bemenekített egy étterembe, sört, cigit hozatott, a csipsz és a csilliszósz alanyi jogon járt mellé. Ezóta dohányzom újra.
Nem mondott a semmi olyat, amit ne tudtam volna. Banális, általános érvényű igazságok. Kb. az európai nők 70%-ra rá lehet húzni. Mégis, olyan aurája volt a fickónak, és úgy nézett a szemével... Még akkor sem szeretem, ha vadidegenek az arcomba tolják a tiszta és egyszerű igazságot, ha korábban is tudtam róla. Mert ha már más is tud róla, és még szembesít is egy-két dologgal, akkor már nem hazudhatok tovább magamról magamnak. Érthető ez így?
Na, ezt megoldandó, konstruktívan sörözni kezdtünk. Nem is ettem aznap, nem is voltunk sehol. Késő délutánig söröztünk, aztán visszamentünk a hotelbe, de nem akart egyedül hagyni, szóval még a kertben beszélgettünk egy-két chai mellett. Este elvitt egy bárba is, valami nagyon csilli, nagyon cuki tetőteraszos helyre, élőzene, és még egy sör. Ezek az indaiak nagyon tudnak élni. Minden olyan laza, olyan nagyvonalú, és minden a bizalomra épül. Legalábbis számomra ezt jelentette, hogy egy vadidegen fickóval söröztem éjjel Jaipurban.
Volt szerencsém teázni is, Krishna nagybátyja, Chand fuvarozott a Shiva fesztiválkor. Szép volt, de sem a zene, sem a kaja nem érdekelt különösebben, szóval beültünk egy teára az egyik haverjához. Tudom, már unjátok, szóval nem fogok hosszan áradozni a fickókról és az ő mentalitásukról. Chand inkább hódolt a földi élvezeteknek, wiszki, csavart cigi és valami rágcsálnivaló formájában. A másikat talán Sunnynak hívták, egy velem egyidősnek tűnő üzletember féle. Kérdeztem, hogy lehetséges lenne-e ugyanez a felállás, csak úgy, hogy egy indiai csajjal beszélgetnek? Egyszerre vágták rá, hogy az ki van zárva. Mert a hagyomány és a kultúra nem engedi. Nem tudom, mennyire élveznék indiai nő lenni, valószínűleg nem annyira. A szokásos témák: Hit, Isten, vallás, hagyomány, család, kultúra. Kimeríthetetlen lenne, jajj, tanuljak meg már rendesen angolul...
Ami még kimondottan tetszik, két hónapja jöttem haza Indiából, és ők még írogatnak néha. Helló, hogy vagy, mikor jössz vissza? Chandnak azóta volt egy szívrohama, lehet, hogy a wiszki és a bitangerős cigije nem volt annyira jó választás. Krishna állati büszke a legkisebb fiára. Anil folytatja a fősulit. Ravi gondoskodik a gyerekekről. Nem nagy dolgok, de egy pici kapocs Indiához.
Jaipurból március 8-án dél körül indultam tovább. A cél Mumbai, Colaba, néhány látnivaló és végül a reptér. Elmesélem majd, jó?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése