Agrából délelőtt tízkor indult volna a buszom. Valamit összekevertek, mert elfelejtettek szólni, és elment a busz nélkülem. Fél óra késésnél szóltam, hogy bocsi, de mi van?! Hát, ők azt hitték, Delhibe megyek. Nem? Akkor dont worry, tíz perc. Ezek valahonnan leakasztottak egy jaipuri buszt, amin csak koromfekete férfiak utaztak. Kivétel nélkül. Aha... Mutatott a kalauz egy ülést, valahol középen, mondom jó, majd hátravonultam a legutolsó ülésre, és elszántan úgy tettem, mint aki ott sincs. Rám hagyta, nem szólt. Viszont mindenki engem bámult, érdekes volt, fel-felnéztem a széksorok mögül, és szinte csak hátracsavart nyakkal ülő, villogó tekintetű indiai férfiakat láttam. Először mellém ült egy fiatal srác, ütődötten mosolygott és almával kínált. Elfogadtam, aztán mosolyogtunk tovább. Majd jött egy középkorú fickó, aztán egy idősebb, végül egy ellenszenvesnek tűnő. Ezek itten cserélődnek... az ellenszenvesnek tűnőről kiderült, hogy remekül szórakozik azon, hogy nem bírom abbahagyni a dudorászást. Szögezzük le, csodálatos hangom van, én élvezek minden egyes felszökkenő dallamot, belülről. Kívülről ennek elhanyagolható az élvezeti értéke, ez a fickó mégis (esetleg épp ezért), széles vigyorral látott hozzá a saját nyelvén dúdolni. Párszor összenéztünk, szinte már haverok lettünk, a dallam átível minden akadályon. Az út végén még a cuccomat is segített lepakolni.
Jaipur. Kinéztem a Lonely Planet útikönyvből egy motelt, találtam egy riksást, mi akadályozhatna meg bármiben? Eddig mindig olyan szobát vettem ki, amit a riksás ajánlott, gondoltam, ez most megváltozik. Megkérdeztem a riksás kis fickót, hogy ismeri-e a helyet. Persze. Elindultunk. Körbe-körbe. Majd lefelé görbülő szájjal telefonálásba fogott... felém sandítva pedig csak annyit suttogott, sorry mam... Édes pofa, halvány harmat sem állt rendelkezésére, hová is szeretnék menni. Talán még azt sem tudta, honnan indultunk. De szerencsére az unokabátyja -született jaipuri, riksás, és ismer minden helyet- máris megérkezett. Kisfickó csaknem sírva eloldalgott, unokabáty kihúzta magát és elnézést kért helyette is. Kiderült, hogy magyar vagyok, ő meg imádja a magyarokat, valami magyar reklám matrica is volta riksára ragasztva. Ennek örömére ittunk egy chait, és persze vettem ki szobát egy hotelben, amit ő ajánlott. Kedves kis kertecske, lépcsőcske, udvarocska, cuki volt. Meg szutykos. De valahogy eddigre már semmi nem érdekelt. Összeszorult a szívem, valahányszor arra gondoltam, ilyen hamar eltelt az időnk Indiával. Bárcsak maradhatnék még.
A riksást Krishnának hívták. A művészneve Khrishna, a szerencsés. Őt megtartottam két napig, hogy kalauzoljon, hurcoljon ide-oda, mert nagyon szórakoztató, érdekes társaság volt. Eddigre már az egyszerűbb vicceket is felfogtam, és egész felkavaró beszélgetéseket is képes voltam folytatni. Leginkább az életstílusbeli és a mentalitásbeli különbségek érdekeltek. Feltűnt, milyen boldog és elégedett ez a rengeteg ember. Nem szoronganak, nincsenek gyomorpanaszaik, nem aggódnak a jövőn és nem rágódnak a múlton. Ezt mind nem teszik. Hogy akkor mégis mit tesznek?
Hisznek, bíznak és a jelenben élnek. Rengeteget beszélgettünk erről. Szépen, szájbarágósan, egymástól függetlenül osztották meg velem mindannyian a következőket:
- Hit és bizalom. Isten nélkül ne tégy egy lépést sem. Teheted, de nem érdemes. És miért tennéd, mikor Isten minden pillanatban és minden körülmények között veled van? Ha választhatod a tökéletes elengedést és biztonságot, miért akarnál görcsölni, szorongani, aggódni?
- Az, hogy van otthon házioltár, és a család minden tagja elvégzi a puját az istenek előtt, az csakis az ő javukat szolgálja. Istennek nincs erre szüksége, de az embernek a mindennapos szertartások és rítusok segítenek elmélyedni és Istenközelben maradni.
- A múlt úgy volt jó, ahogy volt. Tanulj belőle. Ha valami nem tetszik a múltadban, különös gondot viselj rá, hogy ne ismételd meg. Egyébként a múlttal tennivaló nincs.
- A jelen jó úgy, ahogy van. Ha nem az, akkor változtasd meg. Te döntesz minden pillanatban. Kin múlik az életed? A napjaid? A hangulatod? Csakis rajtad.
- A jövő olyan lesz, amilyenek a gondolataid és a tetteid.
-Nem kéne ennyit gondolkodni. Ha leülsz teázni, akkor ne azon gondolkodj, mi van otthon Európában. Mit számit ebben a pillanatban? Vagy az, hogy mi történt két hete Darjeelingben, van jelentősége? Ez egy mennyei citromos tea. Egy fürt ropogós szőlő. Ez az, ami számít.
Az egyik, akivel teáztam, elmesélte, hogy ő életében háromszor gondolkozott. A házassága előtt, a házvásárlás előtt, és legutóbb, amikor vett egy autót, de ekkor csak egy fél órácskát. És ez nem azt jelenti, hogy meggondolatlan, agyatlan népség. Inkább azt jelenti, hogy rugalmasan kezelik az életet és az eseményeket. A legminimálisabb tervvel és elvárással néznek a nap elé. Nyilván vannak keretek, de ezek tágak és rugalmasak. Nagyvonalúan bánnak az élettel, annak minden területével. Hálásan kelnek és hálásan fekszenek, bármilyen lett légyen is a napjuk.
Nem az elfogultság beszél belőlem, valóban ezt láttam-hallottam közöttük. Hihetném ,hogy vetítenek. De városról városra, egymástól teljesen függetlenül mind azt mondják, amit hallani akarok? Nyitott vagyok arra a lehetőségre is, hogy én kivételesen szerencsés vagyok, és csak olyan emberekkel találkoztam, akik a nekem hiányzó szemeket tudták felfűzni a tapasztalásom gyöngysorára.
Legközelebb mesélek a városról is, ígérem. És még sokminden másról...
Valószínűleg a világ legjobb riksása
Probably the World's best rikshaw man
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése