Meg mindig Mumbai

Mumbaiban templomban is voltunk. Ha jól érzékelem, pünkösdisták ezek a kedvesek. Énekelnek, táncolnak, hangosan imádkoznak. Ahogy beléptünk, épp ima volt, de mindenki megtalálta a kellő alkalmat, hogy végigmérjen minket egy széles mosollyal. Videó és kép is készült, valamint előre ültettek az első sorba, hogy nehogy lemaradjunk valami eszméletlen fontosról. A hitről és a bizalomról volt szó. Arról a fajta hitről, melyet néha magaménak tudok, majd egyik pillanatról a másikra elveszítem a kapcsolatot a paradicsommal, s sírva görnyedek össze egy sarokban. Istenem, pedig mennyire jó hátradőlve élvezni a bizalmat. Néha terv nélkül érezni, ahogy összeállnak a dolgok, néha lehunyt szemmel várni ki a világ pusztulását, s tudni, végig biztonságban vagyok. Nem tudom, még mindig miért szeretem megtapasztalni a fájdalom poklait, ha csak órákra is sajnálni magam, s megkérdőjelezni mindazt, amiről pedig tudom, hogy vagyok?! A szertartás/istentisztelet/alkalom (megfelelő aláhúzandó) végén körbeálltunk, megfogtuk egymás kezét, s együtt énekeltük, mi egy család vagyunk, egy vagyunk. Minden út Rómába vezet ;)

A templom után kimentünk Jacobbal az állomásra, hátha elcsípünk vasárnap éjjel egy Goára tartó vonatot. Nem foglaltunk jegyet, az ő szisztémája, melyet már korábban is hallottam, csak nem volt alkalmam (bátorságom) kipróbálni, hogy veszel egy sima, olcsó, másodosztályú jegyet, felszállsz a vonatra, és megbeszéled a kalauzzal,hogy jó lenne egy hely a hálókocsi részen, nem-e lehetne-e? Hát, lehet. Főleg, ha nem jön a kaller. Kinéztünk egy vonatot kilenc húszkor, húzás haza, elköszönni, összepakolni (vagy fordítva), és vissza az állomásra. A kilenc húszast lekéstük, de a kilenc ötvenessel nagyon jól jártunk, mert nem jött a kalauz. Jake kereste, kilenc ötventől tizenegyig vadászott a fickóra, majd feladta, s leültünk ki nevet a végén-t játszani. Akármilyen jól játszok, egy lépéssel előttem jár, mióta itt vagyok két játszmát nyertem. Az elsőt, aztán pedig egyet, amikor szerintem hagyott nyerni. Hajnal egykor aludni tértünk, én teljes nyugalomban, ő fél szemmel a kalauzt leste, de senki sem zavart minket. Így utaztunk le Mumbaiból Goára ketten, kevesebb, mint kétezer forintból. Kösz, Jake, köszi, kalauz bácsi.

Angie, a vendeglatonk Mumbaiban, Favour az o kisfia. Nagyon élveztem végre, hogy gyerektarsasagban lehetek, eletrevalo kis kölyök Favour ❤Awww, nezzetek ezt a ruhat .....

Vonatonalvos :*